Minket is érint Trump rendelete

<p>Szlovákiát is érinti Donald Trump amerikai elnök rendelete, amellyel 120 napra felfüggesztette minden menekült befogadását, a szíriaiakét pedig határozatlan időre. Szlovákiában jelenleg is van 19 olyan menekült, aki más országba, köztük az USA-ba készül.</p>

Januárban 23 menekültnek még szerencséje volt, 17-én indult ugyanis a gépük, amely Szlovákiából az USA-ba szállította őket, ahol tartósan letelepedhetnek. Így néhány nappal Donald Trump beavatása előtt, és egy héttel a menekültek befogadását leállító rendelet aláírása előtt érkeztek meg az Egyesült Államokba. Trump a hétvégén írta alá azt a rendeletet, amely 120 napra felfüggesztette a menekültek befogadásáról döntő amerikai rendszer működését, a szíriai menekültek befogadását pedig határozatlan időre állította le.

„A Szlovákián keresztül áttelepített menekültek száma ezzel 1019-re nőtt, közülük 978 menekült az Egyesült Államokban telepedhetett le” – tájékoztatta lapunkat Zuzana Vatráľová, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szlovákiai kirendeltségének vezetője. Ez a szám azonban nem egy évre vonatkozik, az áttelepítési program 2009-től tart. A programba afganisztáni, etiópiai, eritreai, iraki, palesztin és szudáni menekülttáborokban élők kapcsolódnak be, Szlovákiában néhány hónapot töltenek – a homonnai tranzitközpontban. „A központ nem csak az USA-ba induló menekültek számára szolgál, habár az ott élők több mint 90 százaléka oda távozott” – mondta Vatráľová. A táborban jelenleg 19-en várják, hogy döntsenek sorsukról, és továbbindulhassanak Szlovákiából. Vatráľová nem árulta el, hogy hová készülnek, azt sem, hogy pontosan honnan érkeztek. „Jelenleg dolgozunk azon, hogy melyik ország tudja befogadni őket – kerülte meg a választ óvatosan a szakember. – A tranzitközpontba érkezők már tárgyalnak azokkal az országokkal, ahová áttelepítik őket, folyik a menekültügyi eljárás. Mi nem beszélünk arról, hogy a központban élők hová készülnek, mert ez egy folyamat része, a folyamat megváltozhat, a célország is változhat.” Tájékoztatása szerint korábban az USA mellett Kanada és Norvégia is fogadott be olyan menekülteket, akik Szlovákia érintésével menekültek hazájukból. A menekültek elhelyezéséről az IOM washingtoni irodája közvetlenül tárgyal az amerikai kormányzattal. Vatráľová szerint intenzív tárgyalásokat folytatnak a jelenleg nálunk lévő menekültek sorsáról is. Úgy véli, Trump döntése nehéz helyzetbe hozhatja a menekülteket. „Ha ezeket a programokat megnyirbálják, akkor elveszik tőlük az esélyt, hogy új életet kezdhessenek” – mondta az IOM képviselője.

A homonnai táborban lévő 19 menekült közül 9 gyerek. „Ez a központ a gyermeküket egyedül nevelő anyák, a családok és az idősek számára, vagyis a legveszélyeztetettebb emberek számára szolgál elsősorban” – magyarázta Vatráľová. Legfeljebb 6 hónapot töltenek a táborban, közben egészségügyi ellenőrzésen esnek át, a legkisebbek óvodába járhatnak, az idősebbek tanulhatnak, elsősorban matematikát, angol nyelvet és földrajzot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?