Mindent visz a kisebbségi biztos

Pozsony |

<p>Hivatala lesz, és ellenőrizni fogja a kisebbségi nyelvhasználati törvény betartását. A kisebbségekért és a polgári társadalomért felelős kormánybiztossal kapcsolatban tegnap szinte minden eldőlt, Bugár Béla a reggeli órákban egyeztetett a kormányhivatal illetékeseivel.</p>

A volt kisebbségi miniszterelnök-helyettes jogköreinek szétosztásáról rendelkező hatásköri törvény állítólag ma kerül a kormány elé. A kabinet internetes oldalán ugyanakkor még tegnap késő délután sem jelent meg a javaslat a napirendi pontok között.

A korábbi tárgyalásokhoz képest úgy tűnik, a kormánybiztos szinte mindent megkap, amit korábban a miniszterelnök-helyettes felügyelt. A kisebbségi kulturális pályázatok szétosztását, valamint az Ifjú Szivek Táncszínházat is. Az is felmerült, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvénnyel kapcsolatos bírságokat a Marek Maďarič (Smer) vezette kulturális minisztérium felügyeli majd, de Bugár szerint ezekről is a kormánybiztos fog dönteni. A biztos statútuma rendelkezik majd ennek részleteiről. Kérdés, hogyan oszthat bírságokat egy kormánybiztos, ha nem tagja a kormánynak. „A hogyanon még dolgoznak, ma fejezik be a statútum kidolgozását” – árulta el Bugár. Azt állítja, a gazdasági jellegű kérdéseket leszámítva mindenben a kormánybiztos kezében lesz a döntés. A pénzekkel kapcsolatban továbbra is Igor Federičé, a kormányhivatal vezérigazgatójáé a végső szó. A hivatalban a korábbi egyezség alapján 14 ember dolgozhat. Bugár személyekről továbbra sem nyilatkozik, korábban A. Nagy László jelölését nem cáfolta, de nem is erősítette meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?