Mindent a szent Kábáról

Az iszlám építészet szent emlékét a hagyomány szerint Ibrahim (Ábrahám) és fia, Iszmáil építette. A Kába szó jelentése: négyszögletes épület. „Az iszlám dobogó szíve” 12 m hosszú, 10 m széles és 15 m magas. Megemelt alapzaton áll, fekete brokáttal borítva.

Az iszlám építészet szent emlékét a hagyomány szerint Ibrahim (Ábrahám) és fia, Iszmáil építette. A Kába szó jelentése: négyszögletes épület. „Az iszlám dobogó szíve” 12 m hosszú, 10 m széles és 15 m magas. Megemelt alapzaton áll, fekete brokáttal borítva. Az ajtón lévő függönyökön és a külső falán körbefutó szegélyen arannyal hímzett ősi versek, próféták és bölcsek írásai láthatók. A márványépület és a szürke kő négy sarka a négy égtáj felé tekint. Kába szentélyében a legfontosabb tárgy a Fekete Kő.

A Fekete Kő eredete misztikus ködbe vész, szentté azonban bizonyosan Mohamed tette. A geológusok szerint a világ legnagyobb meteoritja, s mint a hagyomány is tartja, egyenesen az égből hullt az Édenkertbe. A bibliai Ádám kapta meg, miután Allah kikergette a Paradicsomból, hogy a kő elnyelje a bűneit. A legenda szerint eredetileg fehér volt, de az idők folyamán megfeketedett a magába szívott sok emberi bűntől... Később a hagyomány szerint Dzsibril angyal (a bibliai Gábriel) Ibráhimnak (a bibliai Ábrahámnak) ajándékozta, hogy templomának a sarokköve legyen. Az iszlám előtt az arab nép a „Tudatlanság Idejét” élte. Természetimádó, animista vallásban hittek, tisztelték a köveket, a fákat és a Napot. Hitvilágukat jó és rossz démonok népesítették be. A Kába ekkor pogány szentély volt, a Fekete Kő pedig kultikus tárgy, amely Arábiából idevonzotta a zarándokokat. A pogány istenek és bálványok imádói azért csókolták meg a követ, hogy magukba szívják az erejét. A szokást, mely Allah tiszteletét szolgálta, Mohamed is szentesítette.

A Tudatlanság Idején a Kábát bálványok és istenek népesítették be, olyanok, mint például Venus vagy Fortuna, de köztük volt egy Allah nevű sémi isten, aki később az összes többit kiszorította. Amikor Mohamed 40 éves volt, álmában megjelent neki Dzsibril angyal, aki felszólította, hogy „Hirdess Urad nevében, aki teremtett, Vérrögből teremtette az embert.” A hagyomány szerint, amikor felébredt, a Korán a szíve fölé volt írva, és a próféta tudta, a hamis isteneket meg kell tagadni, és egyedül Allahot szabad imádni. Habár ez idő tájt a pogány hit hanyatlásnak indult, Mohamednek mégsem volt könnyű dolga, amikor az embereket Mekka és a monoteizmus felé akarta fordítani.

Az Ótestamentum elmeséli Hágár történetét, aki Ábrahám fiának, Izmaelnek az édesanyja volt. Sára, Ábrahám meddő és féltékeny felesége a pusztába küldte Hágárt és gyermekét abban reménykedve, hogy a sivatagban mind a ketten szomjan halnak. Ám a Mindenható egy forráshoz vezérelte az asszonyt, melyből friss víz tört elő, és így megmentette anya és gyermeke életét. A muszlimok szerint, amikor Hágár meglátta a homokból előtörő vizet, így kiáltott fel: „Zem! Zem!”, azaz: „Állj! Állj!” Ezt az életet adó forrást azonosítják azzal, amelyik Mekkában pár méternyire található Ádám Fekete Kövétől. Korábban a Zemzem volt Mekka egyetlen vízforrása. Tikfából oszlopokat állítottak köré, föléje pedig kupolát emeltek. Mosásra, ivásra használták, és a mai napig a Zemzem vizével mossák tisztára, évente háromszor a Kábát. (harm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?