Mindenszentekre sötétbe borul a járványtérkép

jarvany
Pozsony |

A kormány jóváhagyta a járások új besorolását – hétfőtől 24 járásban a legszigorúbb óvintézkedések lépnek érvénybe, további 39 régióban pedig szintén jelentős korlátozásokra készülhetnek. 

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a járványhelyzet tovább romlott, de a kórházak egyelőre bírják a terhelést, így nincs szükség veszélyhelyzet kihirdetésére. Ez azért is fontos, mert hétfőtől immár 24 járás lép a fekete fázisba, ahol a Covid-automata értelmében korlátozni kellene a járások közötti utazást, illetve ismét be kellene vezetni az éjszakai kijárási tilalmat. Ehhez azonban veszélyhelyzetet kellene kihirdetni, de a kormány nem tervezi a szabad mozgás korlátozását. Jövő héttől a 24 fekete járásban az éttermek már a teljesen védett személyek számára sem lesznek nyitva (csak elvitelre lehetséges a rendelés), a konditermek, illetve hotelek úgyszintén kénytelenek lesznek bezárni. A ruházati üzletekbe sem lesz olyan egyszerű bejutni – oltási igazolvánnyal, teszttel, vagy a betegség legyőzését igazoló dokumentum felmutatásával vásárolhatnak az üzletközpontokban. A sebészeti szájmaszk viselése kint is kötelezővé válik, így az elhunyt szeretteinkre való megemlékezés során, a temetőben sem szabad levenni a maszkot. Az FFP2-es típusú szájmaszk szintén visszatér, beltéren kötelező a nagyobb biztonságot nyújtó védőeszköz használata. A lagzik és egyéb ünnepségek pedig szóba sem jöhetnek.  A déli régiók közül a Rimaszombati járás, a Losonci járás és a Nagymihályi járás kerül a fekete zónába. Főként az ország keleti és északi részére érkezik meg a sötétebb árnyalat, a helyzet azonban nyugtalanító a Nagytapolcsányi járásban is, ahol a pirosról egyenesen feketére váltanak. 

Szabadabb oltottak
Az SaS képviselői nem tartják helyes döntésnek, hogy az oltott személyeket otthonmaradásra kényszerítik, ezért azt javasolják, ha az étterem tulajdonosa és az alkalmazottak be vannak oltva, akkor a védett személyek számára engedélyezzék a különböző létesítmények látogatását. 
„Nem az emberek megosztása a cél, isten ments, hogy valakit büntessünk, azt semmi esetre sem szeretnénk. A bizonyítottan alacsonyabb járványügyi kockázat alapján a lehető legnagyobb szabadságot kérjük az emberek részére” – jelentette ki Jana Bittó Cigániková (SaS) parlamenti képviselő a szerdai sajtótájékoztatón, majd hozzátette, az egészségügyi tárcával és a szakértőkkel egyaránt konzultáltak a kezdeményezésüket illetően. 

Veszélyben az iskolák
Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter hangsúlyozta, az iskolák továbbra is nyitva maradhatnak, országos bezárásra nem kell számítani, csak azok az intézmények, illetve osztályok térnek át a távoktatásra, ahol felütötte a fejét a vírus. A múlt heti adatok alapján a diákok 0,7%-nál igazolták a fertőzést, az iskolai alkalmazottaknál pedig 1,4%-os ez az arány. Kiemelte, az iskolák által hetente leadott adatok azt mutatják, az alacsonyabb oltottsági rátával rendelkező járásokban több diák kerül karanténba. Általánosan érvényes tehát, hogy minél rosszabb a helyzet a járásban, annál több osztályban működik a távoktatás. „A helyzeten különösen ronthatnak az ünnepek, amikor sokan utaznak Szlovákiában” – figyelmeztetett a szaktárca vezetője, majd felszólította a lakosokat, a közelgő ünnepek ideje alatt felelősségteljesen járjanak el.

Enyhébb korlátozás
Bordó járásokból is lesz bőven – összesen 39, köztük a Kassai, Nagykürtösi, Nyitrai, Rozsnyói, Szenci és Tőketerebesi járás is. A narancssárga árnyalat viszont szinte teljesen kikopott a regionális járványügyi térképről, mindössze 8 járásban sikerült megőrizni a viszonylag enyhe feltételeket. A Dunaszerdahelyi járás jövő héttől a magas oltottsági szint ellenére is átcsúszik az eggyel szigorúbb besorolásba, így a Lévai és Érsekújvári járással karöltve a 8 piros színnel jelölt rész között szerepel. A narancssárgák száma egyre alacsonyabb ugyan, de pozitív hír, hogy a magyarok által sűrűn lakott településeket is érint – a Pozsonyi mellett a Galántai, a Komáromi és a Vágsellyei járásban lesznek érvényben enyhébb szabályozások. 

Sok új eset 
Az egészségügyi tárca tájékoztatásából továbbá kiderült, kedden rekordmennyiségű új fertőzöttet igazoltak hazánkban – az elvégzett PCR-tesztek közül 4746 bizonyult pozitívnak, és további 892 fertőzöttet szűrtek ki az antigéntesztek segítségével. Ez azt jelenti, összesen közel 6 ezer új eset jutott egy napra, ami rendkívül soknak számít, hiszen a második hullám legvészesebb szakaszában alakultak hasonlóképp a mutatók. A Denník N napilap emlékeztetett, a járvány kitörése óta mindössze három alkalommal fordult elő, hogy a pozitív PCR-tesztek aránya magasabb volt a kedden mért számoknál. Az újonnan fertőzöttek túlnyomó többsége nincs beoltva, a PCR-teszteket illetően 70%-os arányról van szó, a kórházban ápolt személyek esetében ez arány még magasabb – 79%. Jelenleg több mint 1300 koronavírusos személyt kezelnek a kórházakban, a múlt héten több mint 800 koronavírusos pácienst fogadtak. Lengvarský elmondta, mérsékelt optimizmusra ad okot, hogy azok száma, akik lélegeztetőgépre szorulnak nem emelkedett, az elmúlt napokban sikerül tartani a 120-130 fős szintet. Kiderült az is, a legtöbb pozitív esetet a gyerekeknél, valamint a 35 és 50 év közöttieknél igazolták. Az Adatok Pátosz Nélkül elemzői csoport szerint épp ez az egyik legfontosabb tényező – igaz, egyre több a fertőzött gyerek, de a feltételezettnél kevesebb ember kerül kórházba, és kevesebben szorulnak intenzív ápolásra. Az elemzők szerint elsősorban ezeket a paramétereket kellene szem előtt tartani. 

Elutasított vakcina
Az egyre romló helyzet ellenére azonban nem igazán nőtt az oltási hajlandóság, Szlovákia továbbra is sor végén kullog – a lakosok 41,7%-a kapta meg mindkét adag oltást, az uniós átlagtól (64%) azonban ez jócskán elmarad. Ebből a szempontból egyértelműen a sereghajtók közé tartozik Szlovákia, az EU-ból csak Bulgáriában és Romániában halad lassabban az oltás. Magyarországhoz képest majdnem 20%-os lemaradás figyelhető meg, de Csehország és Lengyelország is legalább 10%-kal lehagyta Szlovákiát. A szakemberek szerint ami kiváltképp aggodalomra ad okot az az, hogy körülbelül 180 ezer 70 évnél idősebb ember még nincs beoltva. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?