Milanová: Nem töröljük el a szlovák zenei kvótákat

Natália Milanová

Nem változtatnak a jelenleg érvényben lévő szlovák zenei kvótákon. Ezt Natália Milanová (OĽANO) kulturális miniszter jelentette be a közösségi oldalán, aki egyúttal jelezte, hogy a javasolt változtatást az észrevételezési eljárás során módosítani fogják. 

Milanová így reagált Igor Matovičra, aki arra kérte őt, hogy a médiatörvény készülő módosításából hagyják ki azt a javaslatot, amely eltörölné a kereskedelmi rádiókra vonatkozó 25 százalékos kötelező szlovák zenei kvótát. „Bár személy szerint azonosulni tudok a kulturális minisztérium szakértői állásfoglalásával, ennél a pontnál mégis egy olyan politikai döntés született, amelynek értelmében nem változtatunk a szlovákiai zenére vonatkozó kvóták jelenlegi beállításán. A minisztérium ennek megfelelően fogja módosítani a törvényjavaslatot” – közölte Milanová.

Mint elmondta, a pártelnököt figyelmeztette azokra a kockázatokra, amelyek a kötelező kvóták megőrzésével függenek össze, és az Európai Bizottság hozzáállásával érvelt. „Ugyanakkor a másik fél érveit is teljesen megértem” – ismerte el a miniszter.

Matovič pénteken azt közölte a közösségi oldalán, hogy a szlovák zenei kvótákat nem lenne szabad eltörölni. Szerinte beigazolódott, hogy van ennek értelme, és az állam efféle támogatása megalapozott.

A szlovákiai zeneszámok kötelező mértékének az eltörléséről szóló javaslat, amely a kereskedelmi rádiókat érintené, a készülő törvénymódosítások részét képezi. A javaslat szerint a kötelező szlovák zenei kvóta csak az RTVS esetében maradna meg az eddigi 35 százalékos arányban. A változtatás ellen több művész és a Szlovák Szerzőijogvédelmi Szövetség (SOZA) is tiltakozott.

A 2016 áprilisában életbe lépett szabályozás jelenlegi formája szerint a kereskedelmi rádióknak a teljes játékidő legalább 25 százalékában szlovákiai zenét kell szolgáltatniuk. Ez az arány az RTVS esetében 35 százalék. Az arány megállapításakor csak a reggel 6:00 és 24:00 óra közötti időszakban elhangzó zeneszámokat veszik figyelembe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?