Mikuš helyett Fico húzta elő a magyarkártyát

Nagyszombat |

<p>Összefogásra buzdította a szlovák szavazókat ma Tibor Mikuš, a Smer támogatását is bíró megyefőnökjelölt választási nagygyűlésén Robert Fico.&nbsp;</p>

A miniszterelnök Tibor Mikuš keddi nagyszombati kampányrendezvényén beszélt a „magyar veszélyről”. Fico szerint az embereknek el kellene jönni megválasztani a saját megyefőnöküket, mivel Szlovákiában vagyunk. „Ha nem jönnek el önök, eljönnek mások” – utalt beszédében a magyarokra.  Fico elutasítja, hogy a magyarkártyát húzta volna elő. „Ha a Híd és az MKP azt üzeni nekünk, hogy ebben a választásban összefognak, hogy Nagyszombatban, a szlovák városban magyar megyefőnököt válasszanak, én azt válaszolom: fogjunk össze mi szlovákok, a szlovák politikai pártokban, és válasszuk meg Tibor Mikušt Nagyszombat megye elnökévé” – mondta a miniszterelnök.  

 A megyei választások során eddig nem került elő a magyar kártya. A magyar választók három megyében szólhatnak bele lényegesen a választásokba. Nagyszombat megye mellett Nyitra megyében is, ahol Tomáš Galbavý, a jobboldal – és a Híd, valamint az MKP – jelöltje száll versenybe Milan Belica eddigi megyefőnökkel. Kassa megyében Zdenko Trebuľát támogatja a két magyar párt, a smeres jelölt fölényesen nyerte az első fordulót. A maradék két megyében a magyar pártok az esélyes jelöltek támogatására buzdítottak: Pozsonyban Pavol Frešo, Közép-Szlovákiában Vladimír Maňka győzelme borítékolható. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?