Főleg a külföldről behurcolt fertőzés, valamint a kontaktszemélyek pozitív teszteredményei miatt emelkedik az új típusú koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált személyek száma – mondta a szerdai kormánygyűlés után Ján Mikas országos tiszti főorvos. „Nem arról van szó, hogy egy adott közösségben terjedne a betegség” – hangsúlyozta Mikas.
Mikas: Főleg külföldről hurcolják be a betegséget, emiatt több a fertőzött
Ugyanez vonatkozik a fertőzöttek számának növekedésére az egyik galántai járásbeli cégnél. „Ez egy lokális góc, a járványügyi szakemberek – a munkáltatóval szorosan együttműködve – ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet” – mondta Mikas. Hozzátette, főleg az Ukrajnából, Szerbiából és a Csehországból érkezett munkavállalók között találtak fertőzötteket.
Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter kiemelte a munkáltatók szerepét ebben a kérdésben. „Fontos, hogy jól összeállított járványügyi tervet dolgozzanak ki, hogy megvédjék az alkalmazottaikat” – mondta.
Kedden 75 újabb, koronavírussal fertőzött személyt találtak Szlovákiában. A legtöbb fertőzöttet a Galántai (21) és a Pozsonyi (16) járásban találták. Jelenleg 775 aktív fertőzöttet regisztrálnak Szlovákiában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.