Mikas: A Közegészségügyi Hivatalt ne rángassák bele a politikába

Ján Mikas

A Közegészségügyi Hivatal felszólított mindent politikust, hogy a hivatalt ne rángassák bele a nyílt politikai csatározásaikba – tájékoztatta a TASR-t Daša Račková, az ÚVZ szóvivője.

„A közegészségügyet sokszor inkorrekt, megengedhetetlen módon emlegetik a politikai viták során. Nem érdemlünk ilyen támadásokat” - jelentette ki Ján Mikas országos tiszti főorvos. Emlékeztetett, hogy az ÚVZ és regionális hivatalai a törvények és az érvényben levő rendeletek alapján végzik a munkájukat és teljesítik kötelességeiket.
 

„Nem akarunk részt venni a politikai csatározásokban. A mi feladatunk az emberek egészségének és életének védelme, és ennek maximálisan igyekszünk eleget tenni a világjárvány kezdete óta. Arra kérjük a politikusokat, tartsák ezt tiszteletben” - tette hozzá Mikas. Egyúttal felszólította őket arra is, hogy ha valóban fontos nekik a választóik élete és egészsége, akkor támogassák a koronavírus elleni oltást. „A jelenlegi járványhelyzetben így tudnak a legtöbbet segíteni az országnak” - szögezte le Mikas.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?