Miért van egyre több pozitív az oltottak között? A szakértő válaszolt

koronavírus-vakcina

A teljesen oltottak között egyre több a pozitív eset. A szakértő szerint ennek több oka is lehet.

A PCR-teszteknél a hónap elején 34 százalék volt azok aránya, akik teljesen oltottak, ez később 37 százalékra emelkedett, és a hónap közepére már 43 százalékról beszélünk. Ezek az adatok azokra vonatkoznak, akik két adag kétdózisú vakcinát vagy egy adag Johnson & Johnson vakcinát kaptak. A teszteltek fennmaradó százaléka oltatlan, vagy a kétadagos oltás egyik adagját kapta meg – közölte a tvnoviny.sk.

Martin Pavelka epidemiológus ezzel kapcsolatban rámutatott egy fontos tényre. „Nincs tökéletes vakcina, amely élethosszig tartó védettséget adna a koronavírussal szemben. Természetesen szeretnénk, ha lenne, és egy nap talán meg is kapjuk. A jelenlegi vakcinák védőhatása azonban idővel fokozatosan elmúlik” – mondta a portálnak.

A kérdés az, hogy a fertőzöttek között megnövekedett oltottak száma összefügg-e az omikron megjelenésével. Pavelka szerint e tekintetben hatékonyabb lenne, ha arról számolnának be, hogy hányan fertőződtek meg a harmadik, azaz emlékeztető adag után. „Az omikron esetében két adag nem elég. Sajnos a vírus gyorsabban mutálódik, és még mindig az eredeti vuhani változatra kifejlesztett vakcinákkal oltunk. Már az is nagy eredmény, hogy a három adag működik” – mondja Pavelka. Szerinte, ha a statisztikák a vakcina három dózisát követő pozitív esetekről adnának tájékoztatást, sokkal alacsonyabb lenne ez a szám.

Az epidemiológus továbbá elmondta, hogy három-négy hónap elteltével egy olyan vakcina, mint a Pfizer kétdózisú oltóanyagának hatékonysága 50-40 százalékra csökken az omikronnal szemben. Ez azt jelenti, hogy körülbelül fele-fele arányban védi meg az embert a tünetekkel járó betegségtől. De ami fontos, a súlyos lefolyással, kórházi kezeléssel és esetleges halállal szembeni hatása sokkal stabilabb.

„Ez a hatékonyság 90 százalék körül tart. Lehet, hogy valaki megfertőződik, de nem terheli az egészségügyi rendszert, nem alakul ki súlyos kórlefolyás, és megmenti az életét” – tette hozzá.

(br, tvnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?