VÁLASZTÁSI ANKÉT: Miért tartja fontosnak, hogy részt vegyen az előre hozott parlamenti választáson?

Választás 2023

Ambrovics Ferencet, a Minit Slovakia társtulajdonosát kérdeztünk arról, miért tartja fontosnak, hogy részt vegyen az előre hozott parlamenti választáson.

Ambrovics Ferenc

Sokak számára sajnos nem, de számomra természetes, hogy részt vegyek a választásokon. Vannak demokratikus, civilizált fejlett országok, ahol kötelező a választásokon való részvétel. Ám ez nem csupán jog, melyet az alkotmány garantál, nemcsak kötelesség, hanem ennél jóval több: felelősségvállalás. Gyermekeinkért, uno­ká­in­kért, az elkövetkező generációkért, hogy jobb, biztonságosabb közösségben élhessenek.

Nincsenek túlzott elvárásaim a választásokkal kapcsolatban, csupán az, amit a Szlovák Köztársaság alkotmánya garantál már 31 éve, azaz a teljes egyenlőség, tekintet nélkül a származásra, nemi, vallási, nemzetiségi hovatartozásra, amely országunk minden állampolgárára vonatkozik.

Ezen túl elvárásom a jogbiztonság, a közbiztonság, az oktatás, az egészségügyi ellátás alapszintű biztosítása. Ezt kénytelen vagyok hangsúlyozni, mert sajnos az elmúlt időszak tapasztalata azt bizonyítja – függetlenül az éppen regnáló kormány összetételétől –, hogy sokszor részben, vagy éppenséggel teljesen hiányzott a lehetőség alkotmányos jogaink érvényesítéséhez.

Mint vállalkozónak, munkaadónak szintén alapszintűek az elvárásaim: egy biztos, állandó jogi környezet kialakítása annak érdekében, hogy kollégáim, alkalmazottaim és fogyasztóim számára hosszú távon garantálni tudjam a biztonságot és stabilitást.

Éljünk a választás lehetőségével, mindannyian és nyilvánítsuk ki akaratunkat. Ez számomra egyrészt felemelő érzés, ugyanakkor óriási felelősség is egyben. Vallom, hogy minden országnak olyan vezetői vannak, amilyenek a  választópolgárai.

Ambrovics Ferenc,
a Minit Slovakia társtulajdonosa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?