Közélet

Miért a Dunaszerdahelyi járás az egyetlen zöld régió?

Mától már csak egyetlen járás zöld a Covid-automata regionális járványtérképen, mégpedig a Dunaszerdahelyi. Megnéztük, miért éppen ez az egyetlen régió, ahol a lakosság még relatíve szabadon élhet.
Nagy Roland

2021. szeptember 27. 08:00

koronavírus TAB
Ettől a héttől már csak a Dunaszerdahelyi járás számít zöldnek - MZ SR

A járások többsége ettől a héttől narancssárgába vagy pirosba borult (előbbiből 34, utóbbiból 39 van), sőt, öt járás már átlépett a bordó fázisba, ami esti kijárási tilalommal és további szigorú intézkedésekkel jár. Ehhez képest a Dunaszerdahelyi járás továbbra is zöld besorolású.

Hogy megtudjuk, miért éppen ebben a régióban alakul ilyen kedvezően a járványhelyzet, felkerestük a dunaszerdahelyi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) járványügyi osztályát. Vörös Terézia, a hivatal szakértője elmondta, hogy egy járás besorolása során figyelembe kell venni a hétnapos incidenciát, az adott régióban élő idős lakosság átoltottságának mértékét, a 65 év feletti fertőzöttek számát, valamint a kórházban kezeltek számát is.

A felsoroltak közül az egyik legfontosabb tényező a hétnapos incidencia. Ez a járványügyi mutató határozza meg az előző héten azonosított új esetek gyakoriságát, 100 ezer főre átszámítva. A Covid-automata újabb verziójában azonban módosítottak a kiszámításán, hogy pontosabban igazodjon az új variánsok terjedéséhez. Ennek eredményeként a 18 év alatti fertőzötteknek csak az egyötödét számítják hozzá a hétnapos incidenciához, mivel a gyerekek jóval kisebb eséllyel kerülnek kórházba.

Ha csak ezt az adatot vesszük figyelembe, akkor a Dunaszerdahelyi járásnak a narancssárga fázisban kellene lennie. Hogy mégis eggyel jobb besorolást kapott, az elsősorban az idősek magas átoltottságának köszönhető.

Magas átoltottság

A Covid-automata új verzióját ugyanis már úgy állították be, hogy nagyobb előnyhöz jussanak azok a régiók, ahol sokan beadatták a vakcinát. Ez volt a feltétele a járványügyi szakértőknek, akik hangsúlyozták, hogy nincs értelme országos lezárásokat bevezetni pusztán azért, mert egy-egy régióban kiemelkedően magasak a számok. A Dunaszerdahelyi járás pedig ebből a szempontból rendkívül jól áll: az Adatok Pátosz Nélkül elemzőcsoport szerint az 50 év felettiek 72,39 százaléka be van oltva (ezzel országos viszonylatban is a második legátoltottabb régiónak számít Pozsony után).


A Covid-automata pedig kimondja, hogy azok a járások, ahol az 50 év felettiek átoltottsága meghaladja a 65 százalékot, automatikusan eggyel jobb besorolást kapnak. Ezért lehet a Dunaszerdahelyi járás még mindig zöld.

Ezt lapunknak az egészségügyi minisztérium is megerősítette.

„A Dunaszerdahelyi járás esetében az incidencia valóban narancssárga fázisra utal, de az átoltottság zöldre javítja az értékelést”

– reagált a tárca sajtóosztálya.

Fiatal betegek

Az egészségügyi minisztérium emellett arra is rávilágított, hogy miért ilyen alacsony az incidencia ebben a régióban.

„A legutolsó kiértékeléskor a pozitív esetek nagy számban az iskolákból kerültek ki (közel 40 százalékban)”

– közölték lapunkkal. Mivel a 18 év alatti betegeknek csak az egyötödét számítják bele a hétnapos incidenciába, ezért viszonylag alacsony lett a mutató. Másképpen fogalmazva: mivel az újonnan azonosított fertőzöttek között sok volt a gyerek, akiknél a súlyos lefolyás esélye alacsony, ezért a Dunaszerdahelyi járás továbbra sem rontott.

A terjedést természetesen az is lassítja, hogy ebben a régióban nemcsak az idősek átoltottsága magas, hanem a teljes lakosságé.

Kevesebben kórházban

A járványtérkép meghatározásakor további fontos tényező a kórházban kezeltek száma. A Covid-automata ugyanis lehetővé teszi, hogy a regionális közegészségügyi hivatalok szakemberei kérvényezzék a fázisok szigorítását, ha úgy ítélik meg, hogy a járvány terjedése az adott régióban súlyos mérteket ölt. Ezt történt legutóbb például a Bártfai járásban, amely jelenleg bordó besorolású. Ebből a szempontból tehát fontos, hogy tudják-e azonosítani a lokális gócpontokat, és az is, hogy a kórházak el tudják-e látni a betegeket.

A dunaszerdahelyi kórháznál rákérdeztünk, hány fertőzöttet kezelnek, és hány ágyat tartanak fenn a betegek ápolására.

„A Covid-19-cel azonosított betegeknek egyelőre 9 kórházi ágyat alakítottunk ki. A kórházban jelenleg egy beteg fekszik, akinél megerősítették a fertőzést”

– mondta Bianka Krejčíová, a Svet Zdravia kórházhálózat szóvivője.

Segítő szomszédok

A besoroláskor az is fontos tényező, hogy állnak a szomszédos járások. Ilyen szempontból a Dunaszerdahelyi járás szerencsés helyzetben van, hiszen szinte az egész dél-nyugati régióban magas az átoltottság, vagyis főként narancssárga járások veszik körbe. 

tab k

A régiót északról a Szenci járás határolja, ahol az idősek átoltottsága meghaladja a 65 százalékot (az Adatok Pátosz Nélkül csoport szerint már 68,12 százalékos). A déli szomszéd, vagyis a Komáromi járás szintén jól áll, itt az 50 év felettiek 64,19 százaléka kapta meg a vakcinát, vagyis hamarosan itt is elérhetik az enyhítéshez szükséges határt. A harmadik szomszéd, a Galántai járás, éppen a napokban lépte át a 65 százalékot, viszont az adatok kiértékelésekor még épp határ alatt voltak, ezért lett Galánta és környéke ismét narancssárga. Ha viszont az incidencia nem nő rohamosan, akkor a Galántai járás a jövő héttől ismét zöld lehet.

Derűs jövőkép?

A Dunaszerdahelyi járás már nincs messze attól, hogy átlépje a következő mérföldkövet, vagyis az 50 év felettiek 75 százalékos átoltottságát. Ez azt jelentené, hogy a járások kiértékelésekor már akár 2 fázissal is jobba kerülhetne. Ahhoz, hogy a régió még jobb helyzetben legyen, még közel 1200 ötven év feletti személynek kellene beoltatnia magát. A vakcinázás jelenlegi tempója alapján ez nem néhány nap kérdése lesz, hiszen az egész országban is csak napi 2000-3000 új oltottról számolnak be. Ennek ellenére ha a Dunaszerdahelyi járásban sikerülne elérni a 75 százalékot, akkor elképzelhető, hogy a következő hetekben is zöld fázisban maradhatna.

Ezt a határt egyelőre csak a fővárosnak sikerült elérni, amely a jövő héttől akár javíthat is az értékelésén (jelenleg narancssárga). Természetesen sokk függ attól, hogyan alakul majd a hétnapos incidencia.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Vlcan

Itt a szlovák válasz Orbán földvásárlási terveire

A kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni az információkat az útjelző táblákon

A kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni az információkat az útjelző táblákon

iskola

Egyre több állástalan talál magának munkát

Vladimír Lengvarský

Lengvarský: Bérpótlékot kapnak, akik az első vonalban dolgoznak a járvány idején

Tompa Mihály Alapiskola

GALÉRIA: Megújult a Tompa Mihály Alapiskola

koronavírus Románia

Romániában két hétre bezárnak az iskolák, kötelezővé válik a maszkviselés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.