Pozsony. Hozzák nyilvánosságra kampánykiadásaikat az államfőjelöltek! – hangzik a Fair Play polgári szövetség felszólítása, melyet szerkesztőségünkbe is eljuttattak.
Miből etetnek?
A Szlovák Televízió többszöri nehezményezésre sem rendez kerekasztal-beszélgetéseket, viszont 2-es csatornáján fél-fél órát biztosít a jelölteknek. Mindenki több kérdés közül választhat, melyekre akar válaszolni, ezért szakértők szerint az este nyolc óra körül sugárzott beszélgetések unalmasak, a jelöltek természetszerűleg nem nyilatkoznak olyasmiről, ami rossz fényt vethet rájuk. Mások szerint a kerekasztaloknak sem lett volna értelmük, a korábbian is unalmasak voltak. Hétfőn Martin Bútora volt a vendég. Miután megválaszolta az összes kérdést, még maradt egy perc ideje, és a műsorvezető felajánlotta: beszéljen, amiről szeretne. Bútora nem élt ezzel a lehetőséggel. Szakértők szerint e „szabad percnek” nincs értelme, a jelölteknek pedig az általános, szinte semmitmondó kérdések helyett testre szabott, sőt kényes kérdésekre kellene felelniük. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.