Mi lesz a „táblatörvénnyel”?

<p>Egy hete az ukrajnai Beregovo lakosai népszavazással döntötték el, hogy ezentúl a várost ne csak magyarul, hanem ukránul is Beregszásznak hívják. A romániai Csíkszeredában nemrég szintén ugyanilyen kezdeményezést indítottak. Szlovákiában az 1994-es „táblatörvény” értelmében viszont még magyarul sem írható ki a helységnévtáblára a szlovák nemzetébresztőkről elnevezett települések neve.</p>

A kisebbségekkel kapcsolatban Iveta Radičová kormányának programnyilatkozata főként az előző, Fico-kormány által foganatosított, diszkriminatív jogszabályok eltávolítására összpontosít. Vannak azonban hátrányos, megkülönböztető hatású törvények még a mečiari időkből. Ilyen a táblatörvényként ismert jogszabály, amely kimondja, hogy szlovák nemzeti nagyságokról elnevezett településeken nem tüntethető fel más nyelven a település neve.

Körülbelül 20 (a pusztákat és majorságokat nem számolva) ilyen település van az országban, főleg magyar nyelvterületen, a nagyobbak közül Párkány (Štúrovo), Diószeg (Sládkovičovo) és Ógyalla (Hurbanovo).

Az 1994-es törvény két szempontból is eltér a megszokott gyakorlattól. Egyrészt nem teszi lehetővé a kisebbségi elnevezés feltüntetését, másrészt nincs tekintettel a település hagyományos, történelmi megnevezésére.

„A Szlovák Köztársaság kormánya megteremti annak feltételeit, hogy a kisebbségek képviselői aktívan részt vehessenek az őket érintő közügyek alakításában” – olvasható a jelenlegi kormány programjában, de az 1994-es törvényre nincs benne utalás. Bugár Béla, a Híd elnöke lapunknak azt mondta, egy esetleges módosító javaslatnál ez önmagában még nem feltétlenül jelent akadályt. „A kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt sem említi a kormányprogram, mégis elkészült, és várhatóan meg is szavazzák” – mondta Bugár. Hozzátette, elképzelhetőnek tartja, hogy a táblatörvényt is „előveszik”.

Az MKP ezzel legutóbb 2006-ban, nem sokkal a választások előtt próbálkozott, Bugár szerint a módosításhoz akkor nem volt meg a politikai akarat.
További részletek nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?