Menyasszonyi ruhában az urna előtt

Komárom. Nagy Andrea menyasszonyi ruhában, kezében csokorral jelent meg a szavazóhelyiségben, hogy esküvője előtt – hajadonként utoljára – leadja voksát. A jelenetnek a naszvadi választási bizottság tagjai lehettek tanúi szombaton.
A komáromi kórházban már hagyományosan önálló választási körzetet alakítottak ki.

Komárom. Nagy Andrea menyasszonyi ruhában, kezében csokorral jelent meg a szavazóhelyiségben, hogy esküvője előtt – hajadonként utoljára – leadja voksát. A jelenetnek a naszvadi választási bizottság tagjai lehettek tanúi szombaton.

A komáromi kórházban már hagyományosan önálló választási körzetet alakítottak ki. Németh Erzsébet jegyzőkönyvvezető elmondta, hogy a városi hivatal csütörtökön délben kérte ki a kórház vezetőségétől azoknak a komáromi betegeknek a jegyzékét, akik a hétvégén sem hagyhatták el az intézményt. Őket kihúzták az állandó lakhelyük szerinti listáról, és beírták a kórházban választók listájára. Sajnos előfordult, hogy az egy nappal előbbi egyeztetés ellenére hazaengedtek néhány beteget, ők azonban állandó lakhelyükön már nem szavazhattak. Két dolgot tehettek: vagy visszajöttek a kórházban kialakított választói körzetbe, vagy nem mentek el választani. Zömmel az előbbit cselekedték. A vidéki betegek többsége választói igazolvánnyal rendelkezett, de néhány esetben bekérették a mozgóurnát is. A komáromi nyugdíjasotthonban élő fekvőbetegek is ezzel a lehetőséggel éltek. Az otthon egyik lakója, Marosi Erzsébet elmondta, hogy ők is figyelemmel kísérik az eseményeket, nézik a híradót és olvassák az újságokat. Gyermekeink, unokáink vannak, ezért számunkra sem lehet közömbös, mi történik az országban – tette hozzá.

Szombaton háromnegyed kettőkor, szemmel láthatóan kifulladva érkezett az Ipari Középiskolában kialakított választókörzetbe egy 20 év körüli fiú. Elárulta, nem jószántából hagyta utolsó pillanatra a voksolást: pénteken délután egytől este tízig, szombaton pedig reggel hattól egyig dolgozott. Örült, hogy még időben érkezett, és nem maradt le élete első parlamenti választásáról. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?