Mentőcsomag - az SDKÚ-s Štefanec reméli a megállapodást

Pozsony |

<p>Ivan Štefanec továbbra is "enyhén derűlátó", s reméli, a kormánykoalíciónak sikerül megállapodnia az euróövezeti mentőcsomagot illetően.</p>

Az SDKÚ-DS képviselője erről a közrádió Szombati párbeszédek című vitaműsorában beszélt.

Hangsúlyozta, pártja továbbra is azt szeretné, ha mind a négy kormánypártnak sikerülne megállapodnia, és a parlament jóváhagyná a Görögországnak szánt mentőcsomagot.

Arról, hogy a voksolást összekötik-e a kormányról tartott bizalmi szavazással, Štefanec szerint egyelőre korai beszélni, ugyanakkor úgy gondolja, hogy néhány napon belül ez is kiderül. Mint mondta, az SDKÚ-DS egyelőre azt tartja a legfontosabbnak, hogy közös nevezőre jusson a görögök támogatását határozottan ellenző kormánypárttal, a Richard Sulík vezette Szabadság és Szolidaritással (SaS).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?