Menesztett egy bírót az államfő

Pozsony |

<p>Vladimír Kvetko bíró 2005 júniusában Bakta község határában átment a szemközti forgalmi sávba, és összeütközött az ott szabályosan közlekedő autóval.</p>

Ivan Gašparovič köztársasági elnök ma visszahívott tisztségéből egy bírót, akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt ítéltek el. Vladimír Kvetko bíró 2005 júniusában Bakta község határában átment a szemközti forgalmi sávba, és összeütközött az ott szabályosan közlekedő autóval. Vérében a vizsgálat 3,5 ezrelék alkoholt mutatott ki. Ezt követően 2006 augusztusában is karambolozott. A volt rimaszombati bíró az önálló Szlovákia történetében az első, akit visszahívtak funkciójából.

A bírót előbb a Breznóbányai Járásbíróság találta bűnösnek, majd ezt megerősítette a Besztercebányai Kerületi Bíróság is, majd az ítéletet továbbította az igazságszolgáltatási tanácsnak, mely javaslatot tett a köztársasági elnöknek a bíró menesztésére. "A köztársasági elnök azonosult az igazságszolgáltatási tanács álláspontjával" - közölte Marek Trubač, az államfő szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?