Megvárják az EU-csatlakozást

Párkány. A keddi önkormányzati ülésen szó esett a sétálóutca felújításáról és az ipari park ügyében tett lépésekről is. A korzó, az új parkoló és a Duna-parti sétány komplex projektjének megvalósításával egyelőre leálltak, noha még nyáron is arról volt szó, hogy a Simon-Júda után hozzákezdenek a munkálatokhoz.

Viszont már akkor felmerült a lehetőség: strukturális alapokból meríteni pénzt a kivitelezésre. Mára kiderült: a város nem használja fel az e célra szánt kb. 20 millió koronát – ezt inkább önrészként adná hozzá az uniós projekthez.

– Eredetileg két alternatívában gondolkodott a város, az egyik szerint több szakaszban kellett volna megvalósítani a felújítási tervet, tehát 1. a takarékpénztártól a városi hivatal előtti részig 2. a városi hivataltól a Duna-partig, beleértve az új parkolót és 3. a Duna-parti korzó lett volna kiépítve. Nos, az egész projektet egyszerre szeretnénk benyújtani, ezért várjuk meg az uniós strukturális alapokat, amelyek a jövő májusi csatlakozással válnak hozzáférhetővé. Annál is inkább, mert a jelenlegi Phare program segítségével ezt a projektet nem tudnánk megvalósítani, mivel ezek kisebb célösszegű pályázatok, és december végéig nagyobb volumenű pályázatokat már nem is írnak ki – tájékoztatta lapunkat Hogenbuch Endre, a városi hivatal pályázati szakelőadója.

Mint megtudtuk, a szerkezeti alapokból pályázható pénzekhez elméletileg már január elsejétől le lehet adni a projekteket. Viszont a pályázat kidolgozását tulajdonjogi problémák is lassítják. Az Állami Útkezelő Vállalat ugyanis felújította a Kappától az állomás felé vezető bekötőutat. Ez a bekötőút a Kappáé, viszont ha a gyár odaadja ezt az állami útkezelőségnek, akkor ők cserében odaadják a gyárnak a takarékpénztár előtti utat. Erről már tárgyalnak, miként arról is: ha a Kappa a csere folytán megkapja a takarékpénztár előtti utat , akkor ezt átadná a városnak. További gondot okoz a Duna-parti sétány ügye, ugyanis az a terület a Szlovák Folyamhajózási Vállalaté. A városnak tehát előbb velük is meg kell egyeznie, hogy komplex csomagként tudják benyújtani a pályázatot. Logikusan adódik a kérdés: mivel a tárgyalások és egyezkedések jócskán elhúzódhatnak, mindez nem veszélyezteti-e a projektet, hiszen határidőket kell betartani?

– Nem. Ugyanis a strukturális alapok esetében három hónaponként lehet benyújtani projekteket, tehát ha bármilyen okból lekésnénk a márciusi határidőt, júniusban újra pályázhatunk – válaszolta Hogenbuch Endre. Viszont a pályázathoz az építési engedélyt is okvetlenül csatolni kell, ennek kiadását pedig a fent említett ügyek nehezítik. A szakelőadó közölte: Párkány az első célcsoportba tartozik, ezért az ERDF-en keresztül igényelhet pénzt infrastrukturális beruházásokra. Magyarán, ha a projektet elfogadják, a pénz 75 százalékát az Unió adná, 25 százalékot pedig a városnak kell állnia. De mivel az állam is tisztában van az önkormányzatok szűkös anyagi lehetőségeivel, ezért a 815-ös kormányhatározat értelmében a 25-ből 20 százaléknyi összeget az állami költségvetés fedez. – De eleve elő kell-e teremteni a célösszeg negyedét, vagy elég-e csak 5 százaléknyi pénzzel rendelkezni? – kérdeztük a szakelőadót. – Legfrissebb értesüléseim szerint erről még nem született kormánydöntés, per pillanat még nem lehet tudni, hogy az állam mikor és milyen formában utalja majd át az önkormányzatoknak azt a bizonyos 20 százalékot. Legkésőbb ez év december végéig tisztázódik, hogy csak a projekt megvalósítása után folyósítják-e az összeget, vagy pedig előre odaadják s akkor az önrésszel együtt el kell költeni – s utána lehet majd a fennmaradó 75 százalékot igényelni – nos, erre még nincs határozat – közölte Hogenbuch. A létesítendő ipari park ügyében eddig két helyszín jött számításba: a Kappa ill. a környező területek kihasználása, valamint az Ebed község kataszterében található terület. – Véleményem szerint a két kiszemelt helyszín közös hátránya az, hogy egyrészt egyik sem a város tulajdona, másrészt pedig adott esetben a tulajdonos kilétét sem lehet pontosan tudni. Ugyanis: a Kappa melletti területet a Szlovák Földalap bérli – rajtuk keresztül próbáljuk felkutatni a tulajdonosokat, hogy aztán felvásárolhassuk tőlük. Már ez is roppant idő- és költségigényes folyamat, jövőre ki fog derülni, hogy érdemes-e belemenni ebbe. Ebed esetében szintén a tisztázatlan tulajdonjogi viszonyok bonyolítják az ügyet, tehát hiába van a község kataszterében a terület, előbb nekik kell felkutatni a tulajdonosokat, s nekik kell velük megegyezni, hogy aztán Párkánnyal társulva felkínálhassák egy potenciális befektetőnek- taglalja a szakelőadó. A város jelenleg a Sario Intézetnek készít összegző anyagokat a lehetséges befektetők idecsalogatására. A SARIO a gazdasági minisztérium alá tartozik, elsőként tárgyal a befektetni szándékozó érdeklődőkkel, mintegy megkínálják őket a számba jöhető helyszínekkel. A papírgyár területén adott az infrastruktúra, viszont egyes vélemények szerint a cég visszaélhetne ezzel, jócskán felsrófolná az árat. Ugyanakkor az ebedi kataszterben csak zöld mezős beruházással lehetne a parkot kiépíteni – ez pedig szintén nem olcsó mulatság. Akadhat viszont olyan befektető, aki belevágna az utóbbi megoldásba, az ipari parkokról szóló törvény értelmében ehhez 2 befektető szándéknyilatkozata kell, szerződéssel alátámasztva, akkor 70 százalékos állami támogatás igényelhető, 30-at pedig a létrehozónak kell állnia – ez utóbbi lehet a város és a befektetői csoport társulása is. – A városközpont projektje végső formába öntésének és beadásának a tervek szerint legkésőbb jövő júniusig le kell zajlania. Biztos, hogy turistaszezonban nem zárjuk le a centrumot, tehát jövő ősszel már hozzá lehetne kezdeni a munkához, hogy 2005 nyarára legalább a városközpont, azaz a fő utca fogadná rendezetten és újjáépítve az idelátogatókat – mondta Hogenbuch Endre.

A városházán azt is megtudtuk: a volt szolgáltatások házát a tulajdonostól a ČSOB Bank vásárolta meg – tehát az épület nem a város tulajdona volt –, most éppen felújítják, ugyanis a bank kirendeltséget nyit Párkányban is. Ján Oravec polgármester az önkormányzati gyűlésen azt is közölte: a párkányi rendelőintézet esetében a megye még nem írta alá a hatáskör-átruházásról szóló jegyzőkönyvet, épp ezért az intézmény még nem kerülhet a város tulajdonába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?