Megvannak a Kisebbségi Kulturális Alap testületei

Pozsony |

<p>A szlovákiai magyar kulturális és művelődési szervezetek képviselői tegnap megválasztották a Kisebbségi Kulturális Alap három szakmai tanácsának 3-3 tagját. Az alap igazgatója által kinevezett 2-2 taggal közösen ők döntenek majd a magyar kisebbség több mint 4 millió eurós támogatásáról.&nbsp;</p>

Több mint 200 magyar kisebbségi szervezet képviselője választotta meg tegnap a Kisebbségi Kulturális Alap három szakmai tanácsának 33 tagját. A választási gyűlésen azoknak a szervezeteknek a képviselői vehettek részt, akik szeptember elejéig regisztráltak az alap felhívásának megfelelően, majd szeptember végéig megnevezték küldötteiket. Ők javasolhattak jelölteket is a kulturális alapba. 

A tanácsok öttagúak, két-két tagot a Kisebbségi Kulturális Alap igazgatója javasolhat. „A szakmai tanácsok tagjai együttesen alkotják a koordinációs tanácsot, ez dönthet majd például arról, hogyan oszlik meg a magyar kultúra számára rendelkezésre álló több mint 4 millió euró” – magyarázta Molnár Norbert, az alap igazgatója. 

Úgy véli, hogy a magyar szervezetek színvonalas tanácsokat hoztak létre a választással. „A megválasztott emberek többsége már bizonyított, valamilyen szinten a területi elv is érvényesült, habár nem teljesen olyan mértékben, ahogyan szerettem volna” – mondta lapunknak Molnár. 

Az igazgatónak hétfőig kell megnevezni saját jelöltjeit, két tanácsba már végleges a jelölése. „A közművelődési bizottságba választott egyik jelöltem a Táncfórum elnöke, ez a második legtöbb regisztrált tagszervezettel rendelkező egyesület a Csemadok után, és táncos nem jutott be a tanácsba” – magyarázta Molnár. A Csemadok jelöltje, Horňák István, a választáson bejutott. – A másik jelöltem Jarábik Gabriella elismert népművelő, múzeumigazgató.” Az írott kultúra tanácsba az egyik jelölt az irodalomhoz, a másik a sajtóhoz áll közelebb. „Lovász Attila jelölését nem kell magyaráznom” – mondja Molnár. A művészeti bizottságba igyekszik majd úgy választani, hogy a törvényben megjelölt 5 művészeti ágazat képviselője helyet kapjon. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?