Megvan, kik dönthetnek Gašparovič elfogultsági indítványról

Pozsony |

<p>A Mészáros Lajos, Sergej Kohut és Juraj Horváth alkotta alkotmánybírósági szenátus dönt majd arról az elfogultsági indítványról, amelyet Ivan Gašparovič államfő nyújtott be a Jozef Čentéš ügyében állást foglalni hivatott két alkotmánybíró, Ján Luby és Ladislav Orosz ellen.</p>

Erről szerdán tájékoztatott az alkotmánybíróság.

Ivan Gašparovič január végén nyújtott be elfogultsági indítványt a két alkotmánybíróval szemben, akik - további kollégájukkal - arról dönthetnek, hogy nem volt-e az alaptörvénybe ütköző, amikor a köztársasági elnök január elején úgy döntött, nem nevezi ki a parlament által 2011-ben főügyésszé választott Jozef Čentéšt.

Az államfő éppen azt a Ján Lubyt és Ladislav Oroszt tartja elfogultnak, akik a Čentéš elfogultsági indítványa alapján kizárt Peter Brňák és Milan Ľalík helyett kerültek a főügyészügyben állást foglaló szenátusba.
 
Egyébként ha az alkotmánybíróság úgy döntene is, hogy Ivan Gašparovičnak a főügyészi kinevezést elutasító indokai nem állják meg a helyüket, a labda csak visszapattanna az elnök térfelére. Az államfőt a döntés nem kötelezné Čentéš kinevezésére, ezt ismét elutasíthatná, „csak” új, az alkotmányos kritériumoknak megfelelő indoklással kellene ezt megtennie. Ha erre sor kerülne, Čentéš ismét megtámadhatná az elnöki döntést az alkotmánybíróságon, s a történet kezdődhetne elölről – s folytatódna mindaddig, míg az egyik fél meg nem unná. Vagy amíg olyan tanács nem kapná meg az ügyet, mely Gašparovič pártján áll, s elutasítja Čentéš fellebbezését – ez esetben már nem lenne több jogorvoslati lehetőség. (TASR, SITA, MSz, ú)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?