Megváltozik a gyes, a családi pótlék marad

Pozsony |

<p>Mégsem vizsgálják majd a család jövedelmét a családi pótlék megítélése során, a gyes kifizetését azonban korlátozzák.&nbsp;</p>

A családi pótlék kifizetésénél az igazolatlan iskolai hiányzás mellett a gyermek iskolai magatartását is figyelembe veszik majd, a rossz magaviselet legalább 3 havi letiltást jelent. A szociális ügyi minisztérium háromjogszabály tárcaközi egyeztetésétkezdtemeg. A kormány elképzelése szerint magasabb gyes jár majd azoknak a kismamáknak, akik a szülés előtt dolgoztak: ők az anyasági, a gyermekágyi segély utáni időszakban a gyermek 2 éves koráig havi 260 eurót kapnak majd. Kénytelenek lesznek száz euróval kevesebbel beérni azok a kismamák, akiknek nem volt munkájuk a szülés előtt, nekik csak havi 160 eurót javasol a kabinet. A gyes továbbra is a gyermek 3 éves koráig jár majd, a harmadik évben minden kismama egységesen 160 euróra számíthat. A gyes összege jelenleg 199,60 euró, azonban csak azoknak a kismamáknak jár majd, akik nem vállalnak munkát a gyereknevelés mellett. „A gyesen lévő kismamáknak teljesen a gyereknevelésre kellene koncentrálniuk” – jelentette ki Jozef Burian, a szociális ügyi minisztérium államtitkára. A dolgozó kismamák a gyermek neveléséhez való hozzájárulást igényelhetik, ennek összege legfeljebb havi 260 euró lehet, viszont az állam ebben az esetben csak annyit fizet, amennyi a bölcsőde vagy a gyermek felügyeletének valós költsége. Ez az intézkedés elsősorban azokat a szülőket sújtja majd, akik részmunkaidőben dolgoztak. A törvények várhatóan januárban lépnek életbe. (lpj, SITA) További részletek az Új Szó csütörtöki nyomtatott kiadásában!
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?