Megússza a korrupciót

Kassa. A kerületi rendőrkapitány 1994-ben ezer dollár hálapénzt kért és kapott egy vállalkozótól, ám mivel az ügy időközben elévült, Michal Dunda ezredes nem büntethető. A korrupciós botrány július elején robbant ki, amikor egy nagymihályi vállalkozó, az eset tanúja feljelentést tett.

Kassa. A kerületi rendőrkapitány 1994-ben ezer dollár hálapénzt kért és kapott egy vállalkozótól, ám mivel az ügy időközben elévült, Michal Dunda ezredes nem büntethető. A korrupciós botrány július elején robbant ki, amikor egy nagymihályi vállalkozó, az eset tanúja feljelentést tett. Szerinte Dunda még nagymihályi járási rendőrparancsnokként egy nemzetközi áruforgalmazó cégnek segített Ukrajnából hazahozni néhány kamiont, melyeket az ottani hatóságok tévedésből foglaltak le. A szívesség árát ő maga szabta meg, és nem ez volt az első eset, amikor rendőrtisztek pénzt kértek vállalkozóktól különböző ügyek intézéséért vagy sürgetéséért. Dunda július közepén sajtótájékoztatót hívott össze, és határozottan tagadta az ezer dollár hálapénzre vonatkozó állítást, sőt ő maga kérte a belügyminisztérium nyomozóit, vizsgálják ki minél körültekintőbben az ügyet. Azt állította, Dušan Činčár vállalkozóval valaha barátok voltak, ám viszonyuk időközben megromlott, és a nagymihályi férfi ily módon igyekszik befeketíteni, szakmailag ellehetetleníteni egykori cimboráját. A belügyi nyomozóhivatal szóvivőjétől megtudtuk, hogy a nyomozás két hónapig tartott, ezalatt számos tanút kihallgattak, és Činčár állítása bizonyítást nyert. Mivel azonban az ügy elévüléséhez minimálisan szükséges öt év időközben eltelt, Dunda büntetőjogilag nem vonható felelősségre. A hálapénzt elfogadó rendőrezredes tegnap elfoglaltságra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni az ügyben. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?