Megtalálták az egyik Aranykéz utcai robbantó holttestét

<p>A szlovák rendőrök megtalálták az 1998-as Aranykéz utcai robbantásban közreműködött Jozef Hamala holttestét - írja a <a href="http://nol.hu/belfold/aranykez-utca-1584631">nol.hu</a>.</p&gt;

A helyi rendőrség szerint magyar kollégáiknak köszönhetően jutottak el a másfél évtizede eltűntként keresett Hamala földi maradványaihoz. Szlovákia a magyar példát követve újraindítja az 1990-es években elkövetett maffia-bűncselekmények nyomozását.

A szlovák Televízne noviny kereskedelmi televízió híradójára hivatkozva elsőként a Pestisracok.hu közölte a hírt: megtalálták Jozef Hamala holttestét. Michal Slivka, a szlovákiai országos rendőr-főkapitányság szóvivője a nol.hu-nak megerősítette a hírt.

"A szlovák, a magyar és a cseh bűnüldöző szervek együttműködésének köszönhetően zárult sikeresen a nyomozás a szlovák alvilág egyik hírhedt tagja után, akit több súlyos magyarországi bűncselekménnyel gyanúsítottak – mondta.

 2013-ban a három ország szakértőinek, de főleg magyar kollégáiknak köszönhetően jutottak olyan információhoz, hogy Hamalát körülbelül egy évtizeddel korábban agyonlőtték.

Jozef Hamala fontos szerepet játszott az 1998 nyarán négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás végrehajtásában.

Hamala sírját, amelynek közeléből állítólag több, még azonosítatlan holttest is előkerült, tavaly novemberben találták meg, és Magyarországról küldött DNS alapján azonosították.

Magyarországon az egykor a szlovák titkosszolgálattal is kapcsolatban álló Jozef Roháč ellen is vádat emeltek. Roháč is gyanúsított az Aranykéz utcai robbantásban. Ahogy arról beszámoltunk, Budapest ideiglenesen átadta a szlovák bíróságnak Jozef Roháčot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?