Megszűnés fenyegeti az esztergomi kézilabdát

Nehéz helyzetben van az újságíró, amikor szeme előtt járja meg a mennyet és a poklot szeretett sportágának sikeres csapata. Másfél évvel ezelőtt még a csodaszámba menő ötödik helyről, a siker titkáról beszélgethettem Laurencz László edzővel, s Éber István ügyvezetővel, azóta azonban nagyot fordult a világ. A tavalyi bravúros bennmaradás után idén már más edzővel, más célokkal állt a csapat a rajtvonalhoz, ám az anyagiak hihetetlen béklyóként húzzák a mélybe a csapatot. Miért nincs szüksége Esztergomnak napjaink legnépszerűbb csapatsportágára, a női kézilabdára?

Az elmúlt hónapokban többször beszéltünk, így a mostani helyzetet látva a kérdésem csak az lehet: befejezi-e a szezont az esztergomi kézicsapat?

Ezt én is szeretném tudni. A helyzet elég reménytelen, folyamatos tárgyalásokat folytatok, lehetséges szponzorokat keresek, akik biztosítják, hogy tisztességesen befejezzük az idényt.

Mennyi pénz hiányzik az évad befejezéséhez?

Az elengedhetetlenül szükséges feltételekhez 10 millió forintra lenne szükség. És akkor a görgetett tartozásról, elmaradt játékosfizetésekről nem beszéltem. A tavalyi naptári év mérlegét még nem húztuk meg, de 2003. december 31-ig 30 milliós adósságot halmoztunk fel, ami a körülmények ismeretében nem lett kevesebb 2004. december 31-re. Éber István ügyvezető szerint innen már nem igen van kiút – de legalábbis egyre kilátástalanabb a helyzet.

Honnan fakad a nem tervezett hiány?

Az önkormányzat, ígéretei ellenére, nem támogatja az egyesületet. A város úgy fogalmazott, hogy közpénzből nem lehet első osztályú csapatot működtetni. Úgy számolom, nagyjából 7 millió forintra kaptam ígéretet, amivel a jelek szerint már nem tudunk kalkulálni.

Hogyan tovább?

Minden elismerésem és őszinte tiszteletem a csapaté és a játékosoké, akik nem jókedvükből kapnak ki hétről hétre 15-20 góllal. A hétvégi, Cornexi elleni meccs után mondtam is a játékosoknak, hogy semmiféle erkölcsi alapom nincsen bármit mondani, bármivel hitegetni őket. Aki akart, már elhagyta a csapatot, s máshova igazolt. Nem véletlen, hogy lényegében 10 felnőtt játékossal kell helytállnunk, s ez ezen a szinten képtelenség. Hihetetlen lelki erősségről tesznek tanúbizonyságot a játékosok, akiket nyilván többszörösen demoralizál egy-egy méretes zakó, ráadásul tudják, hogy a következő mérkőzésen sem lesz jobb a helyzet. 1992-ben kezdtük a kézilabda egyesülettel a munkát, hihetetlen sok energiát öltünk bele a működésbe s a sikerekbe. Most pedig úgy készülünk, hogy a szülőknek a következő héten talán azt kell mondanom, hiába járt a gyerekük évek óta az utánpótlásba, holnap már nem kell jönnie.

Milyen következményei lehetnek a visszalépésnek?

Súlyos anyagi és erkölcsi vonzatai. A pénzbüntetésen túl két osztállyal visszaminősítenék a csapatot, mert a szabályok nem ismernek méltányosságot, feketén-fehéren le vannak fektetve, s azokat be kell tartani, vagy jönnek a szankciók.Van-e értelme ilyen körülmények között bármilyen szinten folytatni?

Jó kérdés, az elmúlt hetekben én is folyamatosan ezen gondolkodtam. Mert ha tisztességesen befejezzük a szezont és jövőre a másodosztályban folytatjuk, ahhoz is pénz kell, még ha kevesebb is, ha pedig két osztállyal visszasorolnak minket, ugyancsak hasonló a helyzet. Februárban mindenképpen eldől az egyesület sorsa. Az már biztos, hogy az Esztergomi KSE-t működtető gazdasági társaság megszűnik, de hogy az egyesület képes-e tovább működni, nem tudnám megmondani. Félek t#le, hogy nem...