Megszólalt a leleplező titkos jelentés készítője

Pozsony |

<p>A védelmi tárcánál történt lopások ügyében tegnap megszólalt a leleplező jelentés állítólagos szerzője. Vladimír Suchodolinskýnak hívják, tartalékos ezredes, 2011&ndash;12 között az akkori Katonai Titkosszolgálat (VSS) igazgatóhelyettese volt &ndash; állítása szerint ő készítette a 2007&ndash;2010-es időszakról azt a jelentést, mely szerint a hírszerzés és az elhárítás főtisztjei loptak a közösből.</p>

Suchodolinský tegnap elment a parlament katonai titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának ülésére, ám tapasztalatairól nem számolhatott be a képviselőknek, mivel a miniszter még nem oldotta fel őt a titoktartási kötelezettség alól. Így többet mondott a médiának, mint a képviselőknek.

Suchodolinský azért kereste fel a bizottságot, mert szerinte a védelmi miniszternek és a Katonai Hírszerzés (VS) igazgatójának legutóbbi nyilatkozatai nem az ügy kivizsgálását segítették elő. Mivel nem látta a Sme birtokába került, s a napilap által a parlamenti bizottságnak átadott dokumentumokat, nem tudta megmondani, hogy az anyag az általa készített jelentés hiteles másolata-e. Suchodolinský állítja, amikor leszerelt, a jelentéshez csatolt bizonyítékok kétharmada még megvolt, nem semmisítették meg.

A jelentés szerint a VS jelenlegi igazgatója, Ľubomír Skuhra is benne volt a mutyiban, most pedig az általa vezetett szerv is felelős az ügy kivizsgálásáért. „Nem ismerek olyan demokratikus államot, amelyben egy állami szerv önmagát ellenőrizné. Ezzel mindent elmondtam” – mondta ezzel kapcsolatban az ezredes, aki saját elmondása szerint nem félti az életét. „Nem a vad 90-es években élünk. Jó sofőr vagyok és az egészségem is rendben van” – tette hozzá.

Martin Glváč védelmi miniszter is felajánlott egy tanút a bizottságnak – egy jogászt, aki állítólag részt vett a jelentés összeállításánál. A testület legközelebbi ülésén vélhetően mind a két tanút meghallgatják.

A lopásokról és visszaélésekről szóló jelentést 2012 tavaszán bezúzták. Suchodolinský tavaly ősszel felajánlotta Róbert Tibenskýnek, a VSS akkori vezetőjének, hogy rekonstruálja a jelentést, ám ő nem reagált megkeresésére. Tibenský, az összevont Katonai Hírszerzés (VS) jelenlegi igazgatóhelyettese másként emlékszik. Szerinte ilyen kérés nem érkezett, az ezredes ellenben – törvényt sértve – titkos dokumentumokat tartott magánál, s tavaly emiatt kérte leszerelését, amibe a hírszerzés beleegyezett.

Glváč továbbra is kitart amellett, hogy a bizottságnak eljuttatott jelentés nem autentikus. Martin Fedor, a testület SDKÚ-s elnöke szerint viszont „nagy valószínűséggel eredeti dokumentumokat” kaptak. „Az egész helyzet kezd átláthatatlanná válni a bizottság tagjai számára is” – tette hozzá Fedor. Ebben kivételesen egyetértett Robert Fico kormányfővel, aki szerint az elmúlt napokban megjelent információkon senki sem képes kiigazodni.

Továbbra is kérdéses, az eredeti jelentés másolata került-e a sajtóhoz, ha igen, miért nem vizsgálták ki az illetékes szervek, s az eredeti példányt miért semmisítették meg. (MSz, SITA)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?