Megszólal a Medical Group tulajdonosa

Pozsony |

<div>A pöstyéni kórház CT-botrányából ismertté vált Medical Group egyedüli tulajdonosa a cég felügyelőtanácsának elnöke, Juraj Koval. Koval ma állásfoglalást juttatott el a sajtó képviselőihez. Ebben egyebek mellett arról ír, hogy meneszti a cég ügyvezetőjét, Erika Bílát.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

Koval elmondta, a jelenlegi házelnöknek, Pavol Paškának nincs tulajdonrésze a cégben, sőt, azon vállalatoknak sem, amelyeket az elmúlt napokban összefüggésbe hoztak a Medical Grouppal.  A cég Belizében van bejegyezve, és a napokban, a túlárazott CT-ügy kapcsán a házelnök mellett a Pentával hozták összefüggésbe, Koval azt írja a nyilatkozatában, a cég fő tevékenysége a gyógyszerek és egészségügyi termékek szállítása. „Ennek ellenére a Medical Group részt vett olyan tendereken, amelyek nem tartoznak fő tevékenységi körünkbe. Ezt komoly ballépésnek tartom a társaság vezetése részéről” – áll a nyilatkozatban.  Koval szerint a menedzsment a felügyelőtanács tudta nélkül hozott meg lényeges döntéseket, visszaélve a cég nevével, azért holnap megteszi a megfelelő lépéseket a menedzsmenttel szemben, és ezzel az ügyet lezártnak tekinti. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?