Megrázó martosi árgyélus tánc

Az évről évre nagyobb tömegeket vonzó ünnepség ötletgazdája és fő szervezője Katona István. Vele beszélgettünk az idei programkínálatról.

Katona István: „A magunk szerény eszközeivel megpróbáljuk visszaadni az emberek optimizmusát, hitét.” Vas Gyula felvétele Mit kell tudni erről az ünnepségsorozatról?

A Pünkösdi Népművészeti Ünnepségnek – és itt hangsúlyoznám, hogy ünnepségről, nem fesztiválról van szó – két vezérgondolata van: egyrészt több ezer éves kultúránkat, népművészetünket ünnepeljük, másrészt pünkösdöt, a csodát, a Szentlélek eljövetelét, az egyháznak a megalapítását. A magunk szerény eszközeivel megpróbáljuk visszaadni az emberek optimizmusát, hitét, amely valódi értelmet ad életüknek, munkájuknak. Ugyanakkor éltetni kívánjuk identitástudatunk egyik legfontosabb tápláló forrását, a tiszta folklórhagyományokat. Hiszen a lelke mélyén minden ember vonzódik a népművészethez, ha mást nem is, egy kis asztalterítőt, kerámiát minden háztartásban találunk. A martosi napok ennek a kötődésnek a kicsúcsosodását jelentik.

Ez a kettősség, tehát az egyházi és a hagyományőrző vonulat jellemzi a három nap programját is?

Igen, már hagyományosan két istentiszteletet iktattunk a programba, szombaton este a gálakoncert előtt a Turul szabadtéri színpadon ökumenikus istentisztelet zajlik majd; tavaly négy püspök vett részt rajta. Vasárnap pedig a református templomban kerül sor egy istentiszteletre. A világi zene mellett nagy jelentőséget tulajdonítunk az egyházi zenének, ezért minden évben barokk vagy reneszánsz hangversenyt is rendezünk. Idén például a reneszánsz zenét játszó budapesti Bourdon trió ad koncertet. A népzenén, a néptáncon belül is igyekszünk a lehető legszínesebb műsorkínálatot összeállítani. Tavaly a gyermek-néptánccsoportoké volt a főszerep, idén pedig 12 környékbeli hagyományőrző és hagyományápoló együttes lép fel. Itt lesz többek között a marcelházi, a búcsi, a mocsi, a pati, az izsai és a madari folklórcsoport. Az őket követő gyerek- és felnőtt együttesek pedig koreografált feldolgozásban mutatják be a magyar népzene és néptánc élő hagyományait. Fellép például a komáromi Pihegő és a Feszty Árpád Kamaraegyüttes, a budapesti Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Dudazenekar és a pozsonyi testnevelési főiskola Gymnik nevű tánckara. Éjféltől pedig az Ifjú Szivek műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. A gálakoncertet követően – immár hagyományosan – valamennyi szereplő, vagyis több mint 600 ember közreműködik az úgynevezett árgyélus táncban, amely tulajdonképpen a korai középkorból, vagy talán még a pogány időkből maradt ránk, inkább egyfajta „lépegetés”, mintsem tánc. Mindegyikük kezében egy-egy szál gyertya ég, amely, mint tudjuk, az élet fényét jelképezi, tehát minél több gyertyát gyújtunk, annál erősebbek, legyőzhetetlenebbek vagyunk. Majd a több ezer fős közönséggel közösen eléneklik „Az árgyélus kismadár” című népdalt. Megrázó, misztikus élmény!

A martosi napok rendszeres látogatói tudják, hogy a gasztronómiai hagyományok felelevenítése is hozzátartozik az ünnepséghez.

Szinte hihetetlenül hangzik, de tavaly 54 csapat kapcsolódott be a gulyásfőző versenybe. Az egyes csapatok községük zászlójával, címerével vonulnak fel, óriási népünnepélyszerű jellege van az egésznek, ahová azonban nem felsőbb pártutasításra, hanem önszántukból jönnek az emberek. A bográcsba aztán mindenki „belopkodja” saját szülőföldjének ízeit, gasztronómiai praktikáit. Ne feledkezzünk meg a halászatról sem, amely a néprajztudomány egyik fontos ága. Martos egykoron az esztergomi érsekség halászfaluja volt, ma is két folyó és hét tó található a község kataszterében. Ezekre a hagyományokra utal az Öreg-Nyitra partján megrendezett horgászverseny. Szombaton délelőtt a legkisebbeket játszóházba, kézműves-foglalkozásokra, meseházba várjuk. Megemlíteném még a pénteken este nyíló Szilva József-kiállítást, amelynek helyszíne a „Patika” névre keresztelt kocsma.

A már hetedik évfolyamába lépő ünnepség milyen alapötletből született?

A martosi rendezvény komoly hagyományokra épül. A gyökerek a huszadik század harmincas éveibe nyúlnak vissza, amikor is Bartók Béla és Kodály Zoltán elindította a Gyöngyös bokréta elnevezésű mozgalmat, és az ország legjobb hagyományőrző csoportjait Budapesten léptette fel. Évtizedekkel később Ágh Tibor megálmodta és megvalósította a Tavaszi szél... mozgalmat, amely a magyarországi Repülj, páva ihletője is volt egyben. A hetvenes évek végén a néptáncmozgalom indult hódító útjára, ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy megszülessen a martosi pünkösdi napok gondolata. Természetesen közrejátszott az is, hogy a zselízi népművészeti fesztivál 1994-ben megszűnt, kifulladt. Ekkor hoztuk létre Ágh Tibor, Gáspár Tibor és még néhány lelkes ember közreműködésével a Feszty Árpád Művelődési Park Jótékonysági Alapot, és a különböző pályázatokon nyert összegek, valamint a Celemantia Kft. anyagi segítségével most már méltó helyet is tudunk biztosítani az ünnepségnek.

A távolabbról érkezőknek tudnak szállást is biztosítani?

A programok túlnyomó része a Feszty Árpád Művelődési Parkban zajlik, amelyet 2000-ben, a millenniumi év tiszteletére adtunk át. Ebben a három hektár kiterjedésű parkban állítottunk fel egy hét jurtából álló tábort, ahol mintegy 35 szállóvendéget tudunk fogadni. Érdekességként említeném, hogy az egyik jurtát az Ópusztaszeren látható Feszty-körkép 15 méter hosszú másolata díszíti. A Turul amfiteátrum „madárfejében” további 10-12 személyt tudunk elszállásolni, és itt alakítottunk ki 13 WC-t, valamint 5 zuhanyozót. De lehetőség van sátorverésre is, és a faluban egyes családok is biztosítanak szállást. A parkban egyébként a nyári hónapok folyamán tánc-, népművészeti és irodalmi alkotótáborokat szervezünk, ezzel biztosítjuk a hely folyamatos kihasználtságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?