Megpróbálnak életet lehelni a gazdaságba

koronavírus
Pozsony |

A kormány az utóbbi napokban a szlovák gazdaság fellendítéséről egyeztet. Richard Sulík (SaS) kormányfőhelyettes és gazdasági miniszter újabb pénzügyi segítséget nyújtana a vállalkozóknak, ezúttal a kereskedelmi bankokon keresztül, Igor Matovič miniszterelnök és Eduard Heger pénzügyminiszter (mindketten OĽaNO) pedig gazdasági szakemberekkel tárgyalt.

A korábban ismertetett gazdasági elsősegély egyik fontos intézkedése volt, hogy az állam havi 500 milliós garanciát vállal a kereskedelmi bankok részére, akik cserébe kötelesek lesznek előnyös feltételek mellett kölcsönöket kínálni a bajba jutott vállalkozóknak.

Sulík pénteken bejelentette, hogy ebbe a projektbe a gazdasági minisztérium is beszáll, mégpedig a még nem lekötött európai uniós támogatások segítségével. Első hullámban így 100 millió eurót különítenek el a bankoknak, a második hullámban pedig várhatóan további 200 milliót.

Előnyös kölcsönök

Sulík szerint olyan kölcsönökről van szó, melyek esetében a kamat legfeljebb két százalék lehet, de ezek nagyságát pontosan a bankok fogják meghatározni. A kölcsönök futamideje legfeljebb négy év lehet, beleértve az egyéves halasztási időt is. Egy vállalkozó legfeljebb 1,2 milliós összeget igényelhet.

A kölcsönt a bérköltségek kifizetésére, áru vagy szolgáltatás vásárlására, vagy a bérleti díjak finanszírozására lehet igényelni, viszont ebből a pénzből a vállalkozók nem fedezhetik a korábbi kölcsönök, tartozások és büntetések kifizetését.

Sulík ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy jelen pillanatban nem érdemes foggal-körömmel kapaszkodni azokba a vállalkozásokba, amelyek már a krízishelyzet előtt is eladósodtak.

„Ez a kemény valóság, ezt diktálja a gazdasági logika”

– fogalmazott a miniszter.

Richard Sulík

9 bank száll be

A gazdasági tárca a bankok közül egyelőre a Szlovák Takarékpénztárral (Slovenská sporiteľňa) kötött szerződést. Sulík szerint így könnyen elképzelhető, hogy a vállalkozók már akár hétfőn is felvehetik az első kölcsönöket. A gazdasági miniszter ígérete szerint a következő napokban további bankokkal szerződnek majd, összesen 9 kereskedelmi bankkal számolnak. Hogy konkrétan melyekkel, Sulík egyelőre nem árulta el.

Gazdasági válságstáb

Igor Matovič és Eduard Heger eközben közgazdászokkal tárgyalt a gazdaság felélénkítésének lehetséges módszereiről. Heger szerint a gazdasági visszaesést a következő hónapokban két fázisban lehet megfékezni: az első fázisban arra fognak törekedni, hogy „életben tartsák” a gazdaságot, a második fázisban pedig következhet annak beindítása.

Mindezekről a lépésekről tárgyaltak a szakértőkkel, viszont a munkáltatókat és a munkavállalókat képviselő szakszervezetek nem vettek részt a válságstáb ülésén. A szakszervezetek már korábban is panaszkodtak, hogy az új kormány a beleegyezésük nélkül hoz meg őket is érintő intézkedéseket. Heger azonban hangsúlyozta: az egyes szervezetekkel már külön-külön tárgyaltak, ezért erre a találkozóra most nem kaptak meghívást.

„Fontosnak tartottam, hogy ezen a tanácskozáson csak közgazdászok legyenek, akik átlátják a teljes képet, így igazán mélyre mehettünk a témában”

– fogalmazott Heger. 

Eduard Heger

Matovič örömmel fogadta, hogy a válságstáb ülésén nemcsak a mostani koronavírus-járvány szemszögéből vizsgálták a gazdaságot, hanem távolabbi jövővel kapcsolatos kérdésekkel is foglalkoztak. Konkrét intézkedéseket azonban csak hétfőn ismertetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?