Megnyílt a müncheni Oktoberfest

Berlin |

<p>Megnyílt szombaton Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál.</p>

A folyékony kenyér ünnepe zuhogó esőben kezdődött a bajor fővárosban, de a rossz idő nem rontotta el a hangulatot. A hagyományoknak megfelelően az első hordó sört a müncheni főpolgármester ütötte csapra, az első korsó sört pedig a bajor miniszterelnök kapta. Christian Ude főpolgármester és Horst Seehofer kormányfő koccintását üdvrivalgás fogadta a Terézia-réten (Theresienwiese), ahol a kezdetektől, 1810-től rendezik a fesztivált. Háborúk és járványok miatt eddig 24-szer maradt el a sör müncheni ünnepe, az idei így a 179. Oktoberfest.

Tavaly 6,9 millió vendéget - minden korábbinál többet - fogadtak a sörsátrakban. Összesen 7,5 millió korsó - ugyanennyi liter - sör fogyott, és a rekordszámú vendég elfogyasztott még egyebek mellett félmillió grillcsirkét és 70 ezer sertéscsülköt.

Az idén várhatóan elmarad a látogatók száma a 2011-es csúcstól az október 7-ig tartó rendezvényen, a sör korsónkénti - vagyis literenkénti - ára viszont rekordot dönt, 9,5 euró körül alakul a tavalyi 9 euró után.

A fesztivál eredete egy esküvőre nyúlik vissza: 1810. október 12-én vette feleségül Lajos bajor trónörökös (később I. Lajos király) Terézia szász-hildburghauseni hercegnőt. Az esemény fényét emelendő lóversenyt rendeztek az újonnan épült versenypályán a város kapui előtti Terézia-réten, és az uralkodócsalád étellel, itallal is megvendégelte az ünnepségek részvevőit.

1811-ben az ünnepséghez a bajor mezőgazdaság népszerűsítése céljából mezőgazdasági kiállítást is kapcsoltak, és a programból ugyan a lóversenyek idővel kikoptak, de négyévente még mindig rendeznek agrárvásárt. Így az idén is megtartják a bajor központi mezőgazdasági fesztivált (Bayerisches Zentral-Landwirtschaftsfest - ZLF), amely most ünnepli a 125. évfordulóját.

Az Oktoberfestet 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, kezdetét pedig a barátságosabb időjárású szeptemberre hozták előre. A rendezvény népszerűsége az 1880-as évektől ugrott meg igazán, amikor bevezették az elektromos világítást, és a sült kolbász mellett grillcsirkét is árusítani kezdtek. A megnyitó ünnepség forgatókönyvét 1950-ben rögzítették, azóta minden évben a müncheni főpolgármester csapolja meg az első hordót, és a bajor miniszterelnöknek tölti tele az első korsót.

A müncheni Oktoberfest - Oktoberfest München - 1995 óta bejegyzett márkanév. A logója két teli korsó egymással szembe fordítva, a korsókra kiülő párán pedig szem és száj, az ábra így egy mosolygós arcot mutat. A müncheni önkormányzat adatai szerint világszerte mintegy kétezer sörfesztivált neveznek Oktoberfestnek.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?