<p>Harminckettedik évfolyamába lépett Szlovákia legnagyobb és leghosszabb múltra visszatekintő építőipari szakvására, a Coneco, amely a pozsonyi Incheba vásárvárosban tartott tegnapi szakmai napot követően, ma reggel kilenctől szombaton 16 óráig várja a látogatókat.</p>
Megnyílt a Coneco vásár
Az idei vásáron 45 ezer négyzetméteren 13 ország – Szlovákia mellett Belgium, Csehország, Franciaország, Litvánia, Magyarország, Németország, Lengyelország, Ausztria, Szlovénia, Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Államok – több mint 560 kiállítója mutatkozik be.
Az ágazati elemzések szerint az építőipar az egyik legmélyebb válságát éli. Az elmúlt hónapokban jelentős mértékben csökkentek az építőipari cégek megrendelései, így a tömeges elbocsátásokat sem kerülhették el. Az előrejelzések szerint az építőiparban idén már csak 1,5%-os visszaesés várható, és jövőre lassan beindulhat a rég várt növekedés is. Ez persze azzal járhat, hogy az elkövetkező időszakban ebben az ágazatban is kezdődhet az áremelkedés, így akik építkezni szeretnének, vagy a lakásukat újítanák fel, azoknak minél hamarabb kellene lépniük. Számukra a szakvásáron a hazai és külföldi cégek speciális vásári kedvezményeket kínálnak. Kiváló lehetőségeket kínál a vásár azonban azok számára is, akik egyszerűen csak ötletekre vágynak, vagy szakmai tanácsokra van szükségük. A vásáron több szakmai intézet és társaság nyújt ingyenes tanácsadást a látogatóknak.
A szakvásárral párhuzamosan több speciális kiállítást is tartanak. Már hagyományos bemutatónak számít az energiahatékonyságra összpontosító Racioenergia és a klímaberendezésekre specializálódó Climatherm kiállítás. A Conecoinvest vásár a befekteti lehetőségekre, a Slovrealinvest pedig az ingatlanpiacra összpontosít. Idén a belépő felnőtteknek 5 euró, a diákoknak és nyugdíjasoknak szánt kedvezményes jegy 3 euró, akik autóval érkeznek a helyszínre, azok a parkolásért 5 eurót fizetnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.