<p>Egy héttel azt követően, hogy a kormány elfogadta, a parlament is rábólintott a második nyugdíjpillért újra megnyitó jogszabályra. Március 15. és június 15. között azok a pénztártagok, akik még nem kötöttek szerződést valamelyik életbiztosítóval nyugdíjjáradékuk kifizetéséről, vagy nem egyeztek meg a pénztárukkal, hogy a megtakarításuk kamatait felveszik, visszatérhetnek az egypilléres állami rendszerbe. </p>
Megnyílik a 2. pillér
Pozsony |
A második pillér kapuja befelé is nyílik, vagyis beléphetnek azok, akik eddig nem voltak pénztártagok. A jogszabályt a kormánypárti képviselők 81 igen szavazatával fogadta el a parlament, az ellenzéki képviselők túlnyomó többsége nemmel szavazott a második pillér negyedik alkalommal való megnyitására. „A második pillér minden egyes megnyitásával egyre labilisabbá válik a kétpilléres nyugdíjrendszer“ – figyelmeztetett Bugár Béla, a Híd elnöke. A parlament két ellenzéki javaslatot is elutasított, amelyek a kétpilléres rendszert választók nyugdíjait rendeznék. A Híd javaslata szerint emelkedett volna a pénztártagok első pillérből származó nyugdíja, mivel beszámították volna a tartalékalapba fizetett járulékrészt is, amely a teljes nyugdíjjáruléknak – 22,75% – több mint egyötödét teszi ki. Az SDKÚ-s Ľudovít Kaník ugyancsak a tartalékalapot használta volna a kétpilléres rendszerből nyugdíjazottak nyugdíjának kiegyenlítésére. A smeres képviselők mindkét javaslatot elutasították. A nyugdíjrendszer megnyitását a kormány azzal indokolta, hogy a pénztártagok többsége alacsonyabb nyugdíjat kapna a két pillérből összesen, mintha az egypilléres állami rendszerben maradt volna.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.