Megkezdődött a visegrádi miniszterelnöki csúcs

Pozsony |

<p>Visegrádi miniszterelnöki csúcstalálkozó kezdődött csütörtökön délután Pozsonyban.</p>

A fórumon Iveta Radičová szlovák miniszterelnök meghívására részt vesz Orbán Viktor magyar és Donald Tusk lengyel miniszterelnök. Petr Nečas cseh kormányfő az egész napos országos közlekedési sztrájk miatt  kimentette magát. Csehországot a találkozón Karel Schwarzenberg külügyminiszter képviseli.
Pozsonyi kormányforrások szerint a megbeszélésen értékelik a szlovák elnökség programjának teljesítését, és megvitatják a visegrádi együttműködés időszerű kérdéseit.
Külön napirendi pont lesz a visegrádi országok együttműködése az Európai Unióban. Ezzel összefüggésben szóba kerül a most záruló magyar EU-elnökség, illetve az azt követő lengyel elnökség, valamint az EU keleti partnerségi programja és a szervezet bővítése is. A kormányfők megvitatják a négy ország nemzeti emlékezet intézeteinek lehetséges együttműködését is.
Szlovákia tavaly nyáron Magyarországtól vette át a V4-ek elnöki tisztségét. Pozsonytól Prága veszi át a stafétát, július elsejétől a soros elnök a Cseh Köztársaság lesz.
Megbeszéléseik eredményéről a kormányfők nemzetközi sajtótájékoztatón számolnak be.
A visegrádi csoportot 1991. február 15-én a magyarországi Visegrádon alakította meg Antall József magyar miniszterelnök, valamint Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel államfő. Csehszlovákia kettéválásával a visegrádi hármasból négyes lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?