Megkezdődött a Szövetség és a Magyar Fórum vezetőinek tárgyalása

A SzA Szövetség és a Magyar Fórum vezetőinek egyeztetése (Somogyi Tibor felvétele)övetség és a Magyar Fórum vezetőinek egyeztetése (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

A két párt vezetői a közelgő előrehozott parlamenti választás előtti együttműködésről egyeztetnek.

A találkozón a Szövetség részéről Forró Krisztián pártelnök, Sólymos László az Országos Tanács elnöke és Mózes Szabolcs alelnök vesz részt. A pozsonyi Devín hotelben tartott egyeztetésen a Magyar Fórum elnöke, Simon Zsolt, alelnöke Gál Zsolt és Bindics László, a párt szerdahelyi járási vezetője várta a Szövetség politikusait.

A találkozó előtt Forró arról beszélt, ha a két szereplő a programban meg tud egyezni, akkor a Szövetség a választáson a jelöltlistájára veheti a Magyar Fórum tagjait. „Ha a programban meg tudunk egyezni, akkor a listán is megtaláljuk a helyüket” – mondta a Szövetség elnöke. A Magyar Fórum vezetője, korábban azonban arról beszélt, egy választási pártban való közös indulás lehet a két szereplő együttműködésének olyan formája, amely számukra is elfogadható. Ezt azonban Forró a találkozó előtt nem akarta kommentálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?