Mégis távoztak Irakból a szlovák katonák

Az Irakban szolgálatot teljesítő katonák nem harci, hanem kiképzőküldetést teljesítenek ⋌(TASR-felvétel)
Pozsony |

Ideiglenesen elhagyta Irakot az ott állomásozó hét szlovák katona, amit élénk belpolitikai szópárbaj kísért. A lépésre a Kászem Szulejmáni iráni tábornok amerikaiak általi likvidálása után került sor. Német és horvát katonák is elhagyták a közel-keleti országot.

Robert Fico, a Smer kormánypárt elnöke tegnap délután elárulta, a szlovákiai katonákat Kuvait területére helyezték át. A korábbi kormányfő emellett hangsúlyozta, szerinte Szulejmáni tábornok likvidálásával az amerikaiak súlyosan megsértették a nemzetközi jogot. Fico egyrészt üdvözölte Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnöknek a katonák áthelyezésével kapcsolatos álláspontját, másrészt megérti, hogy Andrej Danko (SNS) házelnök a katonák azonnali hazahívását követeli.

Pellegrini vs. Danko

Pellegrini miniszterelnök először visszautasította Dankónak a katonák kivonásáról szóló, támadó hangvételű felszólítását, azt hangsúlyozta, nem szabad elhamarkodott lépéseket tenni. Tegnap aztán mégis közleményben tudatta, hogy az Irakban kiképzési feladatokat ellátó hét szlovákiai katonát ideiglenesen áthelyezték egy másik ország területére. Danko szombaton a közösségi oldalán azt írta, Pellegrini viselkedjen férfiként, és küldjön különgépet az Irakban állomásozó egységért.

A miniszterelnök bírálását Danko tegnapi sajtótájékoztatóján folytatta. Azt rótta fel neki, hogy szombaton nem hívta össze az ügyben az ország biztonsági tanácsát. Közvetetten Ficót is kritizálta, mert a Smer vezetője elárulta, hogy a katonákat Kuvaitba helyezték át. A Smer EP-képviselőjét, Monika Beňovát (Smer) is bírálta, aki korábban Dankónak a katonák hazahozásáról szóló ötletét tartotta helytelennek. Danko arról is beszélt, szeretné, ha a parlament a következő ülésén elfogadna egy Közel-Keletről szóló határozatot, amiben akár a katonák kivonására is felszólíthatja a törvényhozás a kormányt.

Tudta-e Danko?

Danko szombaton kezdte bírálni a miniszterelnököt, a szlovák katonák áthelyezése pedig tegnap délelőtt derült ki. Az erre vonatkozó döntésnek azonban már jóval hamarabb, akár a hétvégén meg kellett születnie, hiszen azt a szövetségeseinkkel is közölni kellett. Próbáltuk megtudni, hogy Szlovákia mikor jelezte szövetségeseinek, hogy áthelyezi a katonáit, de az SNS-es jelölt, Peter Gajdoš által vezetett védelmi minisztérium nem válaszolt a kérdésünkre. Danka Capáková, a védelmi minisztérium szóvivője tegnap csak annyit közölt, a NATO-küldetést teljesítő szlovák katonáknak nem esett bántódása, és teljesítik a misszió vezetői által kiszabott feladatokat. A helyzetet figyelemmel követik, és kapcsolatban vannak az érintett katonai egység parancsnokával. A NATO egyébként nem kérte a tagállamaitól, hogy vonják ki Irakból az egységeiket. 

Grigorij Mesežnikov politológus szerint az Irakban állomásozó szlovákiai katonák kérdését a Smer és az SNS is kampánytémává akarja tenni. „Politikai tőkét akarnak belőle kovácsolni, de valószínűleg nem sikerül majd nekik, hiszen a katonák már nincsenek veszélyben“ – mondta a szakember.

A nemzetközi szint

Feledy Botond biztonságpolitikai szakértő elmondta, a szlovákiai kontingens is a hozzávetőlegesen 500 fős iraki NATO-misszió tagja, akik nem harci, hanem kiképző küldetést teljesítenek. A szakértő szerint egyes országok egységeinek az ideiglenes áthelyezése mögött elsősorban belpolitikai motivációt kell keresni. Ugyanakkor hozzátette, a lépés akár diplomáciai üzenettel is bírhat. A helyzet fokozódása ugyanis az amerikaiak önálló akciója nyomán következett be, amiben az USA szövetségesei nem biztos, hogy felelősséget szeretnének vállalni. A válság kapcsán a NATO maga mindezek ellenére kifelé egységesnek mutatja magát.

Tegnap Németország és Horvátország is úgy döntött, Irakból egy másik országba helyezi át a szintén kiképzőfeladatokat ellátó katonáit. Horvátország 14, Németország 35 katonát helyezett át. Az utóbbi állam további 117 fős kontingense azonban Irakban marad. 

A közel-keleti feszültség azért erősödött fel, mert az amerikai hadsereg a pénteki támadása során megölte Kászim Szulejmáni iráni tábornokot. A NATO-tagországok átmenetileg felfüggesztették az iraki missziójukat, az iraki hatóságokkal való egyeztetést követően azonban készek folytatni a tevékenységüket. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?