Megéri majd elkülönítetten gyűjteni és újrahasznosítani a hulladékot - ígéri a zöldtárca

Tavaly Szlovákiában mintegy 2 millió 130 ezer tonna települési hulladék keletkezett. Ennek közel 30 százalékát, azaz 632 ezer tonnát sikerült elkülönítetten összegyűjteni, 62 százalék pedig hulladéklerakón végezte. Annak ellenére, hogy az elmúlt két évben nagy előrelépést értünk el, a környezetvédelmi minisztérium intenzívebbé kívánja tenni a hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztését. A tárca kötelezővé tette a biohulladék gyűjtésére szolgáló barna konténerek bevezetését, fizetőssé tette a könnyű nejlonszatyrokat és keresztülvitte a hulladéktárolási díj emelését is.

Ennek ellenére nem lesz egyszerű 2020-ra elérni az 50 százalékos újrahasznosítási arányt. „Hivatalba lépésem óta mindent elkövetünk a hulladéklerakók visszaszorítása érdekében. Konkrét intézkedéseket fogadunk el azért, hogy Szlovákiában minél inkább megérje osztályozni és újrahasznosítani a szemetet. Ebből nem engedünk” - mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

Az összes települési hulladék legnagyobb részét, mintegy felét, a biológiailag lebomló hulladék teszi ki. Tavaly óta kötelező a háztartások számára barna konténert vagy komposztálót biztosítani, amiben a tárca az uniós alapokon és a Környezetvédelmi Alapon keresztül támogatja is az önkormányzatokat.

Idén januártól lépett életbe a hulladéktörvény módosítása, mely értelmében fizetőssé váltak az 50 mikrométernél kisebb falvastagságú ún. könnyű műanyag táskák. A kereskedők kötelesek környezetbarát alternatívát kínálni a vásárlóknak. 

Októberben a parlament alkotmányos többséggel hagyta jóvá a hulladéklerakók visszaszorítására irányuló törvénycsomagot. A hulladéklerakási járulékról szóló jogszabály célja csökkenteni a tárolt hulladék mennyiségét azáltal, hogy gazdaságilag előnytelenné teszi ezt a hulladékkezelési megoldást.

A hulladéktörvény újabb módosításának pedig az a célja, hogy növelje az elkülönítetten gyűjtött csomagolási és nem csomagolásból származó hulladék arányát. Szigorítja a lerakók üzemeltetésére és lezárására vonatkozó szabályokat is, és egységesíti az államigazgatási eljárást az illegális hulladéklerakókkal kapcsolatos felelősség megállapítása ügyében

Novemberben a minisztérium megkezdte a PET-palackok és alumínium italdobozok visszaváltási rendszerének előkészítését. Már működik egy belső munkacsoport, melynek prioritása a betétdíjas rendszer bevezetése, a miniszter pedig az üzletláncokkal és a gyártókkal is tárgyalásokat kezdett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?