Megelőzés a főiskolán

Esztergom. Április végén negyedik alkalommal rendezte meg drogprevenciós napját a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola szociálpedagógia tanszéke. A programon az önkormányzati kábítószerprogram részvevői mellett a főiskola szociálpedagógia szakos hallgatói vettek részt.

Az esemény Deér András filmrendező A kanyaron túl című, kábítószer fogyasztással és terápiás módszerekkel foglalkozó filmjének vetítésével kezdődött, ezt követően pedig kerekasztal-beszélgetés folyt a film rendezőjével és főszereplőjével a kábítószerhelyzet aktuális kérdéseiről és a film tanulságairól. Tordainé Vida Katalin, a szociálpedagógiai tanszék vezetője elmondta, hogy a hallgatókat megdöbbentették a drogfogyasztás következményei, amit a főszereplő – aki a valóságban is drogfüggő volt – oly érzékletesen jelenített meg a vásznon, és ismertetett a vetítést követő beszélgetésen.

A főiskola képzésében nagy hangsúlyt kap a megelőzés. Az ötéves képzési programban eddig a szenvedélybetegek segítése jelentette a fő feladatot, ma már a megelőzéssel igyekeznek még hatékonyabb munkát végezni: megpróbálják megelőzni a szenvedélybetegség kialakulását. A szociálpedagógiai tanszék a hallgatókkal együttműködve évről-évre részt vesz a Fesztergom kulturális fesztiválon is, ahol a felmérés mellett tanácsadással is foglalkoznak és az érdeklődők orvos-pszichológussal is megbeszélhetik problémáikat.

Idén Esztergom önkormányzata nyújtott anyagi segítséget a megelőző nap megrendezéséhez, a város ugyanis magáénak érezi a programot, fontosnak tartja, hogy a fiatalok tájékozottak legyenek ezen a területen. Az önkormányzat nem véletlenül állított fel Drogkoordinációs Bizottságát, és hozta létre a kábítószer-fogyasztás megelőzést célzó programját.

A múlt héten pedig reprezentatív felmérést készítettek az általános iskolák 8. osztályosai és a középiskolai 3. évfolyamának diákjai között. A feldolgozást követően körülbelül két hónap múlva kaphatunk képet Esztergom fiataljainak kábítószer használati szokásairól és a drogokhoz való viszonyukról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?