Megbosszulja magát, hogy kevesen lépnek be a második nyugdíjpillérbe

Pozsony |

<p>Robert Fico előző két kormányának a második nyugdíjpillérrel kapcsolatos döntései az állami Szociális Biztosítónak ugyan manapság mentőövet jelentenek, hosszabb távon azonban megbosszulják magukat &ndash; derül ki a pénzügyminisztérium Pénzpolitikai Intézetének (IFP) elemzéséből.</p>

A második nyugdíjpillért a második Dzurinda-kormány idején azért vezették be, hogy Szlovákia felkészüljön a szociális ellátó rendszerre nehezedő jövőbeni nyomásra a lakosság elöregedése miatt. A jobboldali Dzurinda-kabinet arra törekedett, hogy minél több fiatal csatlakozzon a 2. pillérhez, a munkapiacra lépő fiataloknak ezért 2005 és 2007 között kötelezően be kellett lépniük. A Robert Fico vezette baloldali Smer azonban kezdettől fogva mindent megtett, hogy gyengítse ezt a pillért, 2007-től már a fiatalok döntésére bízta, hogy belépnek-e. A tiszavirág életű Radičová-kabinet 2012 áprilisától újra kötelezővé tette a belépést, a fiataloknak azonban az automatikus bejelentést követően 730 napot adtak arra, hogy kiléphessenek. A második Fico-kabinet ezt újra felülírta, 2013-tól így már megint csak azok a munkakezdő fiatalok lépnek be a 2. pillérbe, akik akarnak.

A Fico-kabinet elhibázott döntései miatt a munkapiacra 2008 óta belépő fiatalok alig 30 százaléka választotta a 2. pillért. „A Szociális Biztosító ügyfeleinek így jelenleg csak a 47 százaléka takarékoskodik a második pillérben” – mondta Tomáš Rizman, az IFP elemzője. Az egyes korosztályok között jelentősek az eltérések. A 25 és 45 év közöttiek esetében az arány eléri a 65, a 35 éveseknél pedig a 75 százalékot. Az IFP szerint azonban a jövőben tovább csökken a második pillérben takarékoskodók aránya, hosszabb távon így a 45 százalékot sem éri el.

Bizonytalan állami nyugdíj

„A Fico-kabinet döntései jelenleg kedveznek az országnak, hiszen minél kevesebben takarékoskodnak a második pillérben, annál nagyobb összeg jut a Szociális Biztosítóhoz, amit a jelenlegi nyugdíjasok között oszthat szét. Hosszabb távon azonban ez megbosszulja magát, hiszen a lakosság elöregedésével egyre kevesebben lesznek azok, akik a nyugdíjasokra dolgoznak, így akik most nem gondolnak a nyugdíjas éveikre, azoknak a jövőben gondjaik lehetnek” – állítja Rizman.

A felmérés arra is fényt derített, hogy kik választják a második pillért. „A leglátványosabb különbségek a fizetésben vannak. A második pillért választók bére a 2015-ös adatok szerint átlagosan 28 százalékkal nagyobb azokénál, akik kizárólag a majdani állami nyugdíjra támaszkodnak” – mondta Rizman. Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy a végzettség szempontjából is jelentősek a különbségek. Az egyetemi vagy középiskolai végzettséggel rendelkezők általában többet keresnek, és közülük többen választják a második pillért. A Pénzpolitikai Intézet ugyan a pénzügyminisztériumhoz tartozik, a szaktárca azonban felhívta a figyelmet, hogy az IFP elemzései az elemzést kidolgozó személy és az IFP véleményét tükrözik, és nem mindig egyeznek a pénzügyminisztérium hivatalos irányvonalával.

Kivehető a pénz

A mostani Fico-kormány viszont valamivel vonzóbbá teszi a 2. pillért, a parlament legutóbbi ülésén az ügyfelek számára kedvezően módosították a törvényt. Várhatóan 2018 februárjától az ügyfelek jóval szélesebb köre a nyugdíjkorhatár betöltését követően kiveheti a magánpénztárban pihenő megtakarításai egy részét. Konkrétan azok, akik a fokozatos pénzkivétel után is az állami és a magán nyugdíj folyósításból együttesen legalább havi 425 eurót kapnak. A módosítás az 1,4 millió kliensből mintegy 300 ezer főt érint. (mi, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?