Még nincs új menekültkvóta, de bírság lesz

Pozsony |

<p>Még az Európai Bizottság (EB) sem tudja, hány menekültet fognak elosztani az Európai Unió tagállamai az új, szerdán bemutatott tervezet szerint.&nbsp;Ami biztos, hogy befogadásuk megtagadásáért szigorú bírságok lesznek, de ez az összes konkrétum, amit az új javaslattal kapcsolatban az EB elárult.</p>

Az Európai Bizottság elismerte, hogy a dublini egyezmény, mely szerint az uniós tagállamok bizonyos kulcs szerint osztották volna szét egymás közt az Európába áramló menekülteket, nem működik. Mindeddig ugyanis Olaszországból és Görögországból csak 1441 menekültet osztottak szét az unióban, más országokból pedig további 4555-öt – Szlovákia, amely a kvóták miatt beperelte az Európai Uniót, egyetlen menekültet sem fogadott be a kötelező elosztás alapján. A bizottság szerint az egyetlen járható út, ha megbüntetik azokat a tagállamokat, amelyek nemet mondanak a menekültekre. A bírság menekültenként 250 ezer euró, ezt az összeget egyszerűen levonnák az adott országnak járó uniós támogatásból.

Az új rendszerben újraszámolják, hány menekültet osztanának szét a tagállamokban. „Ezzel kapcsolatban bármilyen adat spekuláció lenne. A javaslat nem tartalmaz konkrét számokat, hogy hány menekültet kellene befogadnia Szlovákiának. Segítséget kell nyújtanunk a rászorulóknak” – nyilatkozta lapunknak Andrej Králik, az EB szlovákiai képviseletének sajtótitkára. Mivel nem ismert a befogadandó menekültek száma, az sem nyilvánvaló, mekkora büntetés fenyegetné az országot a menekültek elutasításáért. 

A bírságolást a visegrádi országok azonnal elutasították, s nemcsak a szlovák kormány, a parlamenti ellenzék is bírálja. Veronika Remišová, az OĽaNO képviselője őrültségnek nevezte, s emlékeztetett, hogy tavaly az EU évi 6000 eurós támogatást fizetett Szlovákiának minden menekültért, akit befogadtunk. „Most az összeg 40-szeresét követelik? Ennyi pénzért 42 évig finanszírozhatnánk egy menekült ittlétét” – mondta Remišová.

Az EB javaslatáról a jövő héten kezd tárgyalni az Európai Parlament. Ha elfogadja, a tervezet az Európai Tanács elé kerül, amelyben minősített többséggel fognak szavazni, tehát ahhoz, hogy hatályba lépjen, nem kell minden tagállamnak megszavaznia.

Kvóták: ismét kisebbségbe kerülhet a V4

Egyelőre csak elméleti szinten tudja az Európai Bizottság (EB), hogyan működne a rendszer, melyben menekültenként 250 ezer eurós büntetés fenyegetné a menekülteket elutasító tagállamokat. Meghatároznák, mikor tekinthető egy tagállam menekültügyi rendszere túlterheltnek, s az adott országból ennek a határnak a túllépése után automatikusan más országokba kerülnének a menedékkérők. Králik szerint ha egy ország megtagadja a segítséget a méltányossági mechanizmus keretében, akkor a büntetésből befolyó összeget annak az államnak a számlájára kellene küldeni, amely befogadja az elutasított menedékkérőket. 

Bár a visegrádi országok nemet mondtak a tervre, ez nem kell hogy megakadályozza a szabályok hatályba lépését. Az Európai Parlament a jövő héten kezdi tárgyalni az EB javaslatát, ha megszavazza, akkor az Európai Tanács elé kerül, amelynek minősített többséggel kell döntenie. A javaslatot a tagállamok legalább 55%-nak (16 kormány) kellene megszavaznia, a támogató államok az EU népességének minimum 65%-át kell hogy képviseljék. A V4-es államok csak az ún. blokkoló kisebbségben bízhatnak (legalább négy ország, minimum a népesség 35%-a) – a következő időszak tárgyalásain múlik, sikerrel járnak-e.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?