Még nem késő átvenni a kérdőívet

Pozsony |

<p>Akadozik a népszámlálás, több olvasónk azt panaszolta, hogy még meg sem kapta a kérdőíveket. Vannak, akiket ugyan meglátogatott a kérdezőbiztos, ám mivel nem állandó lakhelyükön tartózkodtak, nem akartak nekik pótazonosítót adni.</p>

A biztosoknak legkésőbb múlt hét péntekig ki kellett volna osztaniuk a kérdőíveket, ám több tízezer háztartás és egyén a mai napig nem kapta kézhez az adatlapokat. Amint azt a statisztikai hivatal illetékeseitől megtudtuk, nem kell, hogy ez gondot jelentsen, ha a kérdőíveket a következő napok valamelyikén megkapják a lakosok. A statisztikusok arra kéri a polgárokat, ha nem kapták meg az adatlapjaikat, jelezzék ezt a községi vagy városi hivatalban. A biztosokat ugyanis ők küldik, a hivataltól elkérhető a számlálóbiztos telefonszáma is. Vele akár időpontot is lehet egyeztetni. A népszámlálási kérdőívek gyűjtése június 6-áig tart, tehát ha valaki csak jövő héten veszi át az adatlapját, s csak akkor tölti ki, nem maradt le semmiről.
Az adatlapokat a szomszédok is átvehetik, sőt, ha valaki bérbe adja a lakását, a lakással kapcsolatos adatlapot a bérlői is megkaphatják. Mindegy, ki tölti ki, az a lényeg, hogy a valós adatokat tartalmazza. Ha valaki állandó lakhelyétől távol tartózkodik, pótazonosítót és kérdőívet is kaphat, így nem kell emiatt állandó lakhelyére utaznia - írta lapunk megkeresésére a statisztikai hivatal illetékese. A népszámlálásban tegnapig több mint 100 ezren vettek részt elektronikusan. A hivatal tegnap is figyelmeztette a lakosokat, hogy aki interneten tölti ki a kérdőívet, figyelmesen olvassa el az útmutatót, s bejelentkezéskor az azonosító utolsó hat karakterét üsse be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?