Még ma menjen üzletbe, holnap minden zárva tart

Pozsony |

<p>Cirill és Metód napja az első olyan ünnepnap, amelyen a boltok többsége kötelezően bezár.</p>

Aki holnap nem szeretne étel nélkül maradni, annak érdemes már ma bevásárolnia. Szlovákiában ugyanis holnap lesz az első olyan ünnepnap, Cirill és Metód napja, amelyen az üzletek többsége – a parlament által márciusban elfogadott jogszabály szerint – kötelezően zárva lesz. 

Eddig 3 és fél napig voltak kötelezően zárva az üzletek egy évben: január 1-jén, húsvétvasárnap, nagykarácsonykor (december 25.), december 24-én pedig maximum délig lehettek nyitva. E hónaptól az ünnepi zárvatartás az összes ünnepnapra (január 1. és 6., nagypéntek, húsvétvasárnap, húsvéthétfőn délután kettőig, május 1. és 8., július 5. augusztus 29., szeptember 1. és 15., november 1. és 17., december 24-én déltől, valamint december 25. és 26.) érvényes. A módosítás nemcsak az élelmiszerboltokra vonatkozik, hanem minden olyan üzletre, amelyben „terméket árulnak”, tehát a ruhaboltokra, cipőüzletekre, bútorüzletekre stb. is. A benzinkutak, a gyógyszertárak, a repülőtereken, kikötőkben és kórházakban levő üzletek, a jegy- és szuvenírárusok azonban továbbra is nyitva lehetnek. Kivételt kaptak a virágárusok is, akik szeptember 1-jén, november 1-jén, illetve május 8-án is árulhatnak – ez utóbbi nap azért kapott kivételt, mert némelyik évben épp a fasizmus feletti győzelem napjára esik az anyák napja, amelyet Szlovákiában május másodikvasárnapján ünnepelnek. A változás nem érinti a szolgáltatásokat, tehát az éttermek, kávézók mozik stb. nyitva tarthatnak. „Kinyithatnak azonban azok a kisebb üzletek is, ahol maga a tulajdonos szolgálja ki a vevőket” – nyilatkozta Martin Katriak, a Szlovák Kereskedelmi Szövetség (ZO SR) elnöke. Akik megszegik a szabályokat, és a tiltás ellenére kinyitnak, azoknak akár 100 ezer eurós bírságot is kiszabhatnak. Pavol Konštiak, a Szlovák Kereskedelmi Szövetség első alelnöke szerint a rendelkezés nem lesz hatással a gazdaságra, legfeljebb az emberek vásárlási szokásai módosulnak. A Kereskedelmi Szövetség a napokban már jelezte, hogy a jövőben a kötelező zárvatartást minden vasárnapra kiterjeszthetnék. „Mielőtt azonban megtennénk az ezzel kapcsolatos javaslatunkat, felmérjük, hogyan reagálnak a fogyasztók és az üzletesek a most életbe lépett szabályokra” – tette hozzá Katriak. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?