Pozsony. A maffia keze a legmagasabb körökig nyúl, a parlamentben is megtalálja azokat az embereket, akik révén elérheti célját, tevékenységéhez megfelelő hátteret biztosíthat.
Meddig ér a maffia keze?
Ez a lényege Jaroslav Spišiak bűnügyi főigazgató nyilatkozatának, mely a Formát című lapban jelent meg. E gondolatmenetre politikusaink ellentmondásosan reagáltak. Robert Kaliňák, a védelmi bizottság elnöke (Smer) szerint Spišiak nem mondott újat, csak a szlovákiai viszonyok között vázolta a maffia működését, miközben egyetlen nevet sem említett. Kaliňák bízik benne, a főigazgató hamarosan megtisztítja a parlamentet is azoktól, akik hajlanak az együttműködésre az alvilággal. Juraj Liška védelmi miniszter szerint Spišiak szerencsétlenül fogalmazott. A tárcavezető tisztségéből adódóan rendszeresen megismerkedik titkos információkkal, és eddig a politikusok alvilággal való összefonódásáról nem értesült, ezért megdöbbentették őt Spišiak szavai. Köteles László, a titkosszolgálatot felügyelő parlamenti bizottság alelnöke szerint a képviselők tudtukon kívül is együttműködhetnek a maffiával. „Szerencsétlennek tartom a nyilatkozatot. Mivel Spišiak a végrehajtó hatalmat képviseli, vagy figyelmeztetnie kellene az illetőt, hogy tudtán kívül megbízhatatlan egyénekkel dolgozik együtt, vagy vizsgálatot kellene kezdeményeznie, és ennek az eredményéről kellene tájékoztatnia ahelyett, hogy beszámol valamilyen gyanúról, esetleg megalapozatlan vádakról” – szögezte le lapunknak Köteles. Nem helyesli, hogy az országos rendőrfőkapitány első helyettese általánosságban megvádol valamilyen csoportot, ezúttal a honatyákat; ez az egész parlamentre rossz fényt vet. „Nekem is vannak bizonyos információim, ám felelőtlenül ezeket nem hozom nyilvánosságra, bizonyítékok híján senkit nem fogok meggyanúsítani” – tette hozzá a magyar képviselő. Spišiakot egyébként a szlovákiai Cattaninak is szokták hívni, ám saját bevallása szerint nem szereti ezt a becenevet, melyet szerinte a sajtó talált ki. (sz-a)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.