Mečiar szerint Kohl ellenezte Szlovákia függetlenségét

Pozsony |

<p>Helmut Kohl egykori német szövetségi kancellár ellenezte Csehszlovákia szétválását két független állammá - emlékezett vissza a TASR szlovák hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjújában Vladimír Mečiar, aki 20 évvel ezelőtt a szlovák kormány élén állt. &quot;Szlovákia elismerése természetesen nem volt sima ügy. Beszéltünk (Hans-Dietrich) Genscher külügyminiszterrel, aki elismerte a szlovákok jogát az önrendelkezésre.</p>

Később, (Frantisek) Tomasek (cseh) bíboros temetésén (1992 augusztusában) Kohl tárgyalásokra hívott meg. A külügyminiszter baráti gesztusa tudatában feltételeztem, hogy már minden meg van oldva. Meglepődve hallottam ugyanakkor, hogy megtiltotta, hogy a tolmácsomat magammal vigyem. Azt mondta, hogy megvan a maga tolmácsa, és senki más nem lehet jelen a megbeszélésen" - mondta Meciar, hozzátéve: az volt az érzése, hogy a találkozó egyáltalán nem lesz könnyű.
    Kohl azzal a kijelentéssel kezdte a tárgyalást, hogy Németország nem fogja elismerni Szlovákia függetlenségét. "Azt válaszoltam: +kancellár, maga egyesíti Németországot. Miért?+ Azt válaszolta, hogy mert ők egy nemzet, és együtt kell lenniük. (Azt mondtam neki) mi, szlovákok szintén egy nemzet vagyunk, bár a jogunkat nem egyesüléssel, hanem szétválással akarjuk elérni. A mi jogunk miért érne kevesebbet, mint az önöké?" - idézte fel Mečiar.
    "Mereven szemben álltunk egymással, és mindketten vártuk, hogy ki fogja feladni előbb. Én nem hátrálhattam meg, az katasztrófa lett volna. Kohl úr ekkor megfordult, levette a zakóját, egy székre dobta, és azt mondta: +üljön le. Nem csodálom, hogy maguk távozni akarnak+" - emlékezett Meciar, hozzátéve, hogy a megbeszélés további része konstruktív módon zajlott le.
    "(Lech Walesa) lengyel elnök, aki odakint várt, azt mondta, hogy Lengyelország nem fog elismerni bennünket. A lengyelek keresztények, és nem szeretik a válást. Az egyórás vita némileg különböző végeredményt hozott. Ez a vita egyáltalán nem volt udvarias. A lengyel elnök tűrhetetlenül viselkedett. Például cigarettafüstöt fújt az arcomba, és felemelte a hangját. Nem volt kellemes" - jelentette ki Mečiar.
    Szlovákia 1993. január elsejével vált függetlenné. A miniszterelnök szerint "még december 31-én, közvetlenül éjfél előtt is érkeztek hozzá nagykövetek" a szlovák államot elismerő dokumentumokkal. "Hihetetlenül fárasztó volt, alig két-három órát aludtam" - emlékezett vissza.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?