Mečiar egyhavi bérével fizet a hiányzásokért

Pozsony. Minden jel szerint a teljes fizetésével „fizet” Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke a parlamenti hiányzásaiért, jelentette be tegnap Pavol Hrušovský házelnök. A képviselő nem vett részt a múlt kedden kezdődött parlamenti tanácskozás egyetlen ülésnapján sem, a múlt heti hiányzását pedig nem is igazolta.

Pozsony. Minden jel szerint a teljes fizetésével „fizet” Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke a parlamenti hiányzásaiért, jelentette be tegnap Pavol Hrušovský házelnök. A képviselő nem vett részt a múlt kedden kezdődött parlamenti tanácskozás egyetlen ülésnapján sem, a múlt heti hiányzását pedig nem is igazolta. „Ha a képviselő két napnál többet hiányzik igazolatlanul, a házszabály értelmében a parlament elnökének jogában áll megvonni tőle teljes havi fizetését” – mondta Hrušovský. Mečiar az e heti két ülésnapon sem jelent meg, a HZDS parlamenti frakciója ezt a hiányzást azonban megkísérelte igazolni: a képviselő Pozsonyon kívüli képviselői elfoglaltságával indokolta távollétét. Mečiar havi járandósága közel 67 ezer korona, a „családi kassza” tehát ennyivel lehet szegényebb áprilisban. A parlament elnöke két szankciót alkalmazhat: a fizetés felét vagy a teljes havi járandóságot vonhatja meg a képviselőtől; végleges döntést a házszabály értelmében a hónap végét követő öt napon belül hirdeti ki. Hasonló eset még nem fordult elő ebben a ciklusban, a parlament elnöke eddig még nem is szabott ki büntetést. „Voltak ugyan olyan képviselők, akik 1-2 napot hiányoztak, azonban igazoltan voltak távol” – mondta Hrušovský. Az igazolás elfogadása vagy elutasítása a házelnök hatáskörébe tartozik. Ebben a megbízatási időszakban már öt képviselő igazolását elutasította Pavol Hrušovský, de fizetésüket nem „rövidítette meg”. Vladimír Mečiar már bejelentette, nem fog tiltakozni az ellen, ha a házelnök megvonja tőle márciusi fizetését. (l-p-j)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?