Matovič: Kuciak csakis tényekre és adatokra épített, ez a kihívás az újságíróknak (FOTÓK)

Igor Matovič

Ján Kuciak csakis a tényekre és az adatokra támaszkodott. Az újságíróknak az igazságot kell keresniük, és a szabadság mellett a saját felelősségüket is tudatosítaniuk kell – jelentette ki Igor Matovič, az OĽaNO elnöke a Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ötödik évfordulóján tartott megemlékezésen.

Matovič szerint Kuciak az igazságot szerette, és a megszerzett információkat nem manipulálta. „Öt év elteltével itt az idő, hogy a szívünkre tegyük a kezünket és feltegyük a kérdést, Kuciak útját járja-e a szlovákiai média” – jelentette ki Nagymácsédon az OĽaNO elnöke. Arra is emlékeztetett, hogy Szlovákiában nagyon sokan hisznek az álhíreknek.

Matovič felszólította az újságírókat, hogy az igazságot keressék, de ne ők alakítsák, emellett felelősséget kell viselniük a társadalommal szemben, és ellent kell állniuk a manipulálás kísértésének.

Az OĽaNO elnöke kijelentette, amiatt történhetett meg a kettős gyilkosság, amilyen rendszert a Smer és a Hlas vezetője, Robert Fico és Peter Pellegrini korábban kiépített. Bírálta, hogy egyes újságírók és politikusok már elfogadták Pellegrini pártját és lehetséges koalíciós partnerként beszélnek róla. „Hirtelen úgy teszünk, mintha nem a Smer lenne ez a párt is” – mondta, és felszólította a demokratikus erőket, hogy zárják ki a választás utáni együttműködésből a Hlast.

Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője emlékeztetett, az évforduló kapcsán is el kell gondolkodnunk azon, vajon a jó úton jár-e már Szlovákia. „Bár tudatosítom, hogy mi is biztosan követtünk el hibákat, de mindent meg fogunk tenni, hogy megőrizzük Ján Kuciak örökségét” – jelentette ki Šipoš.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?