Az ellenzéki OĽaNO elnöke nem vett részt a nemzeti jelképekről szóló törvény szavazásán, most mégis restelli, hogy a frakció a módosítás mellett szavazott.
Az ellenzéki OĽaNO elnöke nem vett részt a nemzeti jelképekről szóló törvény szavazásán, most mégis restelli, hogy a frakció a módosítás mellett szavazott.
A törvényt nem támogatta az első olvasatban sem, a végszavazáskor nem is volt jelen. "Hogy az OĽaNO frakciója miért szavazta meg, azt a frakcióvezetőtől kell megkérdezni" - mondta Matovič.
A Facebook-oldalán pedig kétnyelvű posztban is közölte a véleményét:
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.