Matovič: A kritikus gondolkodás hiánya is a holokauszt okai között szerepel

Igor Matovič
Pozsony |

Ha képesek lettünk volna arra, hogy kérdéseket tegyünk fel és kritikusan gondolkodjunk azzal kapcsolatban, amit a rossz szimbóluma, Adolf Hitler állított a maga idejében, sosem süllyedtünk volna annyira mélyre. Ezt Igor Matovič (OĽANO) kormányfő jelentette ki a Szeredi Holokausztmúzeumban tett látogatása során.

„Nem tudtunk ellenállni annak a politikusnak, aki a gazdasági válság idején olyan megoldást próbált találni, amellyel rámutathatott a tettesekre, akiket minden rossz okaként állíthatott be. Ehhez pedig olyan valakiket talált, akik nem tudtak védekezni” – közölte a kormányfő.

Hozzátette: az európai zsidóság már az azt megelőző időszakban is sokszor volt gúny és megvetés tárgya. „Ezért a válság idején már nagyon könnyű volt megtenni a következő lépést, és ellenük uszítani az embereket, illetve ujjal mutogatni a zsidókra, a fogyatékkal élőkre, romákra vagy a más politikai meggyőződésű emberekre; végül pedig sárga csillaggal megjelölni őket, és azt mondani, hogy minden rosszról ezek az emberek tehetnek” – mondta Matovič a beszédében.

A Szeredi Holokausztmúzeum egy volt munka- és koncentrációs tábor helyén jött létre. Ennek egy művelődési központ is a része. A múzeum a szlovákiai zsidó áldozatoknak állít emléket. 1941 és 1945 között körülbelül 16 000 zsidó fordult meg a szeredi munka- és koncentrációs táborban. Többségüket a holokauszt során meggyilkolták. A szeredi tábor az egyetlen autentikus, a második világháború idejéből származó munka- és koncentrációs tábor Szlovákia területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?