Matečná: Két hete nem találtunk újabb fertőzött sertéseket, de a helyzet súlyos

sertéspestis

A legutóbbi két kétben nem találtak újabb, sertéspestissel fertőzött állatot – tájékoztatot Gabriela Matečná (SNS), a mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárca vezetője. A miniszter hozzátette, a helyzet ennek ellenére még mindig súlyos, továbbra is fennáll a veszélye, hogy tovább terjed a háztáji sertéseket és a vaddisznókat tizedelő fertőzés.

„A mai napig 11 háztájiban tartott sertés és 12 vaddisznó pusztul el a betegségben a Tőketerebesi járásban“

– közölte a miniszter. Emellett minden nap teszteket végeznek a szakemberek, legutóbb egy, a Nagymihályi járásban elgázolt vaddisznóból vettek mintát, amelyet laboratóriumi vizsgálatra küldtek.

A miniszter rámutatott, hogy jelenleg folyik a kukorica betakarítása. „Számítunk arra, hogy a munka során találunk még néhány elhullott, afrikai sertéspestissel fertőzött állatot. Kérem, aki ilyet talál, ne nyúljon hozzá, azonnal értesítse az állategészségügyi és élelmiszer-felügyeleti hatóságot” – mondta.

Elmondta továbbá, hogy a vadászoknak szánt, az elejtett vaddisznók tárolására alkalmas hűtőboxokat a Tőketerebesi és a Nagymihályi járásba már kiszállították, a kassai és a Kassa-vidéki járásbeli vadászok a napokban kapják meg őket.

A tárcavezető felszólította azokat, akik nem jelentették be a háztájiban nevelt sertéseket, hogy haladéktalanul tegyenek eleget ennek a kötelezettségüknek. Figyelmeztetett továbbá, hogy veszélyes malacot és takarmányt vásárolni azokról a területekről, ahol a fertőzés előfordult. Arra a kérdésre, épül-e kerítés a fertőzés behurcolásának megakadályozása céljából, azt válaszolta, egyelőre hatástalannak tűnik ez a megoldás, de az agrártárca nem vetette el véglegesen

Jozef Bíreš, az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet igazgatója elmondta, hogy már Szerbiában is megjelent az afrikai sertéspestis. Idén a legtöbb fertőzött állatot (1223) Romániában találták, ezt követi a sorban Lengyelország, Ukrajna és Bulgária. „Ami a vaddisznókat illeti, a legtöbb beteg állatot Lengyelországban találták, az év eleje óta több mint 1600-at. Nagyon aggasztó, hogy a második helyen Magyarország áll közel 900 fertőzött állattal.

Bejelentette, hogy ún. pufferzónát jelölnek ki a lengyel határ mentén, Szlovákia északi részén is. Ellenőrzik a vadászatot, megvizsgálják az összes elejtett és elhullott vaddisznót, valamint szigorú intézkedéseket vezetnek be a háztájikban is.

Bíreš elmondta, feloldják a Szlovákia délkeleti részén, 12 vadászterületen elrendelt vadászati tilalmat. Ettől a lépéstől azt remélik, hogy a vadászok több elhullott állatról fognak bejelentést tenni, mivel ez eddig elenyésző volt.

Az első sertéspestissel fertőzőtt állatot július 25-én találták Őrösben. Azokon a településekben, ahol a fertőzés beigazolódott, likvidálták a sertéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?