Marslakónak érzi magát köztük

„Nem várható »invázió«, hiszen az afgánok többségének arra sincs pénze, hogy Pakisztánba vagy Iránba meneküljön.”Fecsó Yvett felvételeNem lep meg, hogy ma főleg a menekültek jogaival foglalkozik, ez lett a szűkebb szakterülete.

Engem sem. Mélyen át tudom érezni a gondjaikat, bár hozzám kegyes volt a sors, sokkal jobb körülmények közt kezdhettem új életet, mint sok millió honfitársam. Jelenleg az ENSZ menekültügyi főbiztosa által működtetett jogvédő irodában dolgozom, igyekszem megkönnyíteni a Szlovákiába érkezők életét. Az ellenségeimnek sem kívánom azt a rettegéssel teli kiszolgáltatottságot, melyet a menekültek éreznek. Nem beszélik a nyelvet, nem ismernek senkit, fogalmuk sincs róla, milyen ország Szlovákia, ugyanakkor tudják, hogy nincs visszaút. Rettegnek a hazatoloncolástól, hiszen általában összes megtakarított pénzüket a menekülésre áldozták.

Hány menekült él ma az országban, és milyen körülmények között?

Ötszázegynéhányan kaptak menekültjogot. Nem könnyű az életük, hiszen a szlovákiai hivatalnokok évtizedekig nem találkoztak ilyen ügyfelekkel. Nem tudatosítják, hogy a szlovák állampolgárokkal azonos jogok illetik meg őket, az állam védelme alatt állnak, állandó lakhelyre, munkára, egészségügyi ellátásra tarthatnak igényt. A migrációs hivatal tud segíteni, ám környezetük támogató bizalmát nekik maguknak kell kivívniuk.

Mi a helyzet ebből a szempontból Európa más országaiban?

A menekültprobléma mindenütt viszonylag új keletű. Gyakran járok nemzetközi szakmai konferenciákra, ahol az e téren tevékenykedő civil szervezetek képviselői igyekeznek tanulni egymástól, kicserélni tapasztalataikat. Szlovákia európai viszonylatban jól áll, Bulgáriában vagy Romániában zsúfoltabbak a befogadó táborok és akadozik az ügyintézés.

Az utóbbi hónapban mindenki a eljövendő nagy afgán menekülthullámról beszélt, főleg a határőrség aggódott…

Szeretnék megnyugtatni mindenkit: nem várható »invázió«, hiszen az afgánok többségének arra sincs pénze, hogy Pakisztánba vagy Iránba meneküljön.

Napról napra normalizálódik a helyzet Afganisztában, nemrég beiktatták az új kormányt. Ön szerint most megindul az emberáradat visszafelé?

Nagy örömmel és megkönnyebbüléssel töltött el a hír, és ezzel nem vagyok egyedül. A londoni afgán nagykövetség előtt máris ezrek állnak sorba, hogy bejelentsék hazatelepülési szándékukat. Mi, afgánok ugyanúgy szeretjük a hazánkat, mint bármely más nép fiai, és nem tudjuk elképzelni az életet idegenben. Más kérdés, hogy vajon Afganisztán felkészült-e már a hazatelepülők fogadására. Mivel több millió emberről van szó, attól tartok, még nem igazán kedvezőek a körülmények. Nagyon bízom az új kormányfőnkben, Hamid Karzaiban, sok jót hallottam róla. Most már „csak” az kell, hogy az összes fél megtartsa a megállapodást, és sikerüljön jól előkészíteni a terepet az afgán uralkodó visszatéréséhez.

A kormányfő hazahívja a külföldön élő fiatal afgán értelmiségieket. Gondolom, jogászokra is nagy szükség van…

Ha azt akarja kérdezni, hazatelepülök-e, nehéz helyzetbe hoz. Kilenc éve élek Kassán, fokozatosan megismertem és megszerettem a várost, és néhány hétnél tovább képtelen vagyok máshol lenni. Kilenc év alatt szinte észrevétlenül átalakult a világlátásom, az értékrendem és persze a gondolkodásom is. Ha boldogulni akartam, az itteni játékszabályok szerint kellett élnem, mára teljesen „integrálódtam” a szlovák társadalomba, ezért úgy érzem, számomra már nincs visszaút. A népesebb afgán közösségek tagjai könnyebb helyzetben vannak, hiszen külföldön is meg tudták őrizni szokásaikat, identitásukat, állandóan a sajátjaik között voltak. Számukra csupán földrajzi változást jelent a hazatelepülés az USA-ból vagy Ausztráliából.

A családjának nem hiányzik?

Az első hat évben nem tudtam semmit a szüleimről és testvéreimről. Borzasztó volt. A politikai változásokat senki sem sejthette, ők máshová költöztek, nem értek célba a leveleim, évek múlva tudtam megszerezni a telefonszámukat, és 1998-ban lett annyi pénzem, hogy Pakisztánba utazzam, és találkozni tudjunk. Döbbentem vettem észre, hogy kevés közös témánk akad, hogy amolyan csodabogárnak néznek, és én is marslakónak érzem magam köztük. Nem mondom, hogy az én világszemléletem az egyedüli helyes, csupán arra kellett rájönnöm, hogy már nem tudnék alkalmazkodni hozzájuk. Ragaszkodnak például ahhoz, hogy afgán lányt vegyek feleségül, hallani sem akarnak külföldi családtagról.

Ön európai módon él és gondolkozik?

Nem egyértelműen, inkább úgy mondanám, hogy mindkét kultúrából kiválasztottam számomra értékes dolgokat. ĺgy kívülállóként is tudom figyelni a közép-európaiakat, ám meg is tudom érteni őket. Illetve csak majdnem. Szlovák barátaim gyakran panaszolják el nekem gondjaikat, bajaikat, amelyek számukra megoldhatatlan problémának tűnnek. Ilyenkor csak csóválom a fejem, és azt mondom: Ti nem tudjátok, milyenek az igazi problémák! Sosem kellett elhagynotok a hazátokat azért, hogy életben maradhassatok.