Márciusban lesz a KDH kongresszusa, Majerský általános bizalmat élvez

Milan Majerský

Milan Majerský, a KDH elnöke élvezi a teljes elnökség és a parlamenti frakció tagjainak bizalmát is. A mozgalom elnöki posztját bármelyik tag megpályázhatja, ha valamelyik illetékes pártszerv jelöli a funkcióba – mondta Lenka Halamová, a KDH szóvivője annak kapcsán, hogy Ivan Šimko indul a mozgalom elnöki posztjáért. A KDH-nak a tervek szerint 2024 márciusában lesz kongresszusa.

„A KDH demokratikus párt, az elnöki posztot bármelyik tag megpályázhatja, ha illetékes pártszerv jelöli a funkcióba. Milan Majerský jelenlegi elnök képes volt visszavezetni a KDH-t a parlamentbe, és teljes mértékben élvezi az elnökség, illetve a parlamenti frakció bizalmát” – szögezte le Halamová.

A KDH alapszabálya szerint a parlamenti választást követő hat hónapon belül országos pártkongresszust kell összehívni.            

Šimko jelölését a KDH pozsonyi (Bratislava) 3-as járási szervezete javasolta, emellett ő lesz az országos kongresszuson a járás küldöttje. „Igyekszem olyan programot összeállítani, amely ennek a történelmi mozgalomnak a megújítását célozza meg, a modern, nyugati kereszténydemokrata pártok mintájára” – írta a közösségi hálón Šimko.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?