Maradnak a körzeti hivatalok

Pozsony |

<p>Úgy tűnik, véget ért a körzeti hivatalok megszüntetése körüli vita. Lapunk értesülései szerint a Híd a koalíciós tanács ülésén elzárkózott mindennemű változástól, ami a körzeti hivatalok leépítését eredményezte volna.</p>

Az ország összes körzeti hivatala, beleértve a szencit és a párkányit is, változatlanul fog tovább működni – döntött tegnap a koalíciós tanács. A Híd ugyanis leszögezte, nem támogat semmilyen változást, amely a körzeti hivatalok szerkezetét érinti. „A témát mi vetettük fel, a körzeti hivatalok körének szűkítését nem támogatjuk, s ez mindaddig így lesz, amíg kormányon vagyunk, ” – tájékoztatta lapunkat Bugár Béla pártelnök. Véleménye szerint ha a belügyminisztérium a takarékoskodás jegyében csökkenteni szeretné a körzeti hivatalok állományát, akkor nem az olyan látogatottsággal bíró központokat kell leépíteni, mint a párkányi és szenci, hanem azokat, amelyek a kicsi, 13–15 ezer fős járásokban működnek.

Bugár elmondta, nem igaz, hogy a Párkányi Körzeti Hivatalban csupán azokat a részlegeket szüntette volna meg a belügyminisztérium, amelyeknél nincs ügyfélfogadás. „Az egészet meg akarták szüntetni, sőt egyes helyeken összevonták volna a környezetvédelmi hivatalokat a körzeti hivatalokkal” – állítja Bugár. A tervezett módosításokat a Híd mellett az SDKÚ is elutasítja. „Felesleges tehát aláírásokat gyűjteni, nem változik semmi” – utalt Bugár az MKP petíciós kezdeményezésére, amelyet Párkányban és környékén indítottak a körzeti hivatal megmaradásáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?