Megszűnik a párkányi körzeti hivatal

<p>Október 1-jén megszűnnek a körzeti hivatalok, helyüket a járási hivatalok veszik át. Az ESO-programként jegyzett közigazgatási reform hozadékaként egy hét múlva megszűnik a Párkányi Körzeti Hivatal is. Jogköreit az Érsekújvári Járási Hivatal veszi át. Párkányban csupán kihelyezett irodák fognak működni.</p>

 

A közigazgatásról szóló törvény értelmében 50 körzeti hivatal szűnik meg. Helyettük 72 járási hivatal jön létre. A belügyminisztérium célja, hogy hatékonyabbá és nyitottabbá tegye a közigazgatást. A reform első lépéseként a speciális kerületi hivatalokat szüntették meg, a következő fázisban a körzeti közlekedésügyi, környezetvédelmi, erdészeti, kataszteri és földhivatalok szűnnek meg. Helyüket az integrált helyi államigazgatási hivatalok, azaz a járási hivatalok veszik át. A módosítás a párkányi régiót is érinti. Október 1-jén a reform révén itt is megszűnik a körzeti hivatal, helyét az Érsekújvári Járási Hivatal veszi át. „A lakosok október 1-jétől továbbra is a megszokott helyen, a Szent István utca 79. szám alatt intézhetik hivatalos ügyeiket” – tájékoztatta lapunkat Dana Pohlodová, a belügyminisztérium szóvivője. A körzeti hivatal épületében tovább működik az általános közigazgatási, vállalkozói és katasztrófavédelmi osztály irodája. „A jövő évtől ügyfélközpontokat nyitunk. Ilyen kibővített szolgáltatásokkal működő központ létrehozását tervezzük Párkányba is” – fogalmazott a szóvivő.

A 2005-től működő Párkányi Körzeti Hivatal megszüntetésének kérdése korábban is felmerült. 2011-ben néhány nap alatt közel 12 ezren írták alá azt a petíciót, amellyel az MKP a körzeti hivatal tervezett megszüntetését ellenezte. Az önkormányzat és a városvezetés is kifejezte nemtetszését. A képviselő-testület áprilisban Vitkó Andrea (Híd) önkormányzati képviselő javaslatára határozatot fogadott el, amellyel a körzeti hivatal megszüntetése ellen tiltakozott. „A Párkányi Körzeti Hivatalt 2005-ben azért hoztuk létre, hogy a régió lakosainak hivatali ügyintézés esetén ne kelljen 60–70 kilométert utaznia Érsekújvárba. Októbertől megszűnik a párkányi hivatal jogalanyisága, jövője bizonytalanná válik. Tíz évig önálló vezetője volt, most az Érsekújvári Járási Hivatal kénye-kedvének lesz kitéve” – nyilatkozott lapunknak Farkas Iván, az MKP alelnöke. Vitkó Andrea, a Híd elnökségi tagja szerint a párkányi hivatal megszűnése bonyolulttá teszi az ügyintézést. „A kérvényeket Érsekújvárba kell továbbítani. A válaszra lényegesen többet kell majd várni, mint eddig. A környező településeken élőknek is kétszer kell Párkányba utazniuk, ha hivatalos ügyet intéznek. A belügyminisztérium ígéretet tett arra, hogy jövőre ügyfélközpontot hoz létre a városban. Az idő fogja igazolni a reform helyességét” – mondta Vitkó Andrea.

A Párkányi Körzeti Hivatalnak jelenleg 16 alkalmazottja van. Még nem tudják, hányan folytathatják a munkát Párkányban. A minisztérium szóvivője szerint mindannyian végzettségüknek megfelelő állásajánlatot kapnak. Értesüléseink szerint az újonnan alakuló Aranyosmaróti Járási Hivatalban, Érsekújvárban vagy Nyitrán dolgozhatnának.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?